Index Vakbarát Hírportál

Hétvégére megszűnik a kánikula

2019. augusztus 1., csütörtök 10:37

Záporokkal, zivatarokkal fokozatosan megszűnik a kánikula, hétvégén már 30 fok alatt marad a csúcshőmérséklet - írja az Időkép.hu.

Augusztus elsején, csütörtökön a csúcshőmérséklet még eléri a 28-33 fokot, a napsütésé főszerep. Délután gomolyfelhők képződnek, amikből északkeleten, keleten elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A kánikulában a többfelé élénk északnyugati szél hozhat felfrissülést.

Péntekre csapadék a Dunántúlon és délen

Pénteken északon és keleten számíthatunk naposabb órákra, a Dunántúlon és délen erősen megnövekszik a felhőzet, és főként ezeken a tájakon alakulhat ki többfelé eső, zápor, zivatar, akár szombat hajnalig elnyúlóan.

A szél a zivatarok környezetében támadhat fel. Délután 22-31 fokra készülhetünk, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős, csapadékos nyugati tájakon mérhetjük.

Hétvégén 30 fok alatt

Hétvégére mindenhol megszűnik a kánikula, szombaton és vasárnap is 24 és 29 fok közé melegszik napközben a levegő, a hajnalok is frissebbek lesznek.

A napos időszakok mellett időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, és szombaton szórványosan, vasárnap csak néhol fordulhatnak elő futó záporok, zivatarok.

Az északnyugati-északi szél mindkét napon nagy területen lesz élénk, főként a Dunántúlon lehet erős.

Rovatok