Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Megszűnnek a Budapest feletti éjjeli repülések

2019. augusztus 1., csütörtök 11:27

Megszűnnek a főváros feletti repülések a mélyalvás időszakában - mondta csütörtöki, Palkovics László miniszterrel közös sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. A sajtótájékoztatót azért hívták össze, hogy elmondják, milyen lépéseket tettek eddig és milyen lépések várhatók a közeljövőben azért, hogy a budapesti nemzetközi repülőtér környéken élők mindennapi életét ne keserítse meg a fel-és leszálló repülőgépek okozta zajok. 

A Liszt Ferenc repülőtér okozta légszennyezettségtől több cikkben is beszámoltunk korábban:

Tarlósék most egyebek mellett két fontos lépést jelentettek be:

Tarlós elmondta, hogy a korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások egy része már életbe is lépett, egy részük pedig majd életbe lép. A lényeg, hogy a mélyalvási időszakban (azaz éjfél és hajnali 5 óra között) nem szállhatnak le és nem szállhatnak fel északnyugati irányba a repülőgépek. Ha mégis megteszik, akkor akár ezer eurós büntetést is fizethetnek. (Természetesen kivételt képez ez alól, ha havária, tehát vészhelyzet miatt kell leszállnia egy gépnek.)

Palkovics arról beszélt, hogy két szempontot kellett közelíteniük egymáshoz. Egyrészt azt, hogy a repülőtér "ott van, ahol van", nem lehet arrébb tenni, miközben fontos a magyar gazdaság számára. A másik szempont, hogy a környéken élők nyugalma is fontos, a kettő között kellett tehát kompromisszumot találni.

A miniszter azt mondta, hogy a Műszaki Egyetem és a Közlekedéstudományi Intézet szakértői kerestek megoldásokat. Így született meg az az ötlet, hogy módosítsák a hátszél erősségétől függő le-és felszállásokat. Az új szabályozás szerint az eddigi 5 csomós helyett 10 csomós hátszélerősségnél is le-és fel lehet majd szállni a délkeleti irányba, így a repülőgépeket át tudják majd terelni az eddig kevésbé leterhelt délkeleti irányba. 

Ezen kívül a lakosságot is bevonják a zajmérésekbe. A XVIII. kerület kapni fog olyan zajmérő eszközöket, amiket a lakosság igényelhet, így az ott élő emberek egyénileg is mérni tudják a zajt és szükség esetén bejelenteni, ha a kelleténél nagyobb zajt észlelnek. A bejelentések és a mérési adatok is transzparensek, azaz elérhetőek lesznek - ígérték Tarlósék. 

Azok a légitársaságok, akik szabályt sértenek és gépeikkel akkor is le-vagy felszállnak, amikor nem szabadna, bírságot fizetnek. A bírságot közvetlenül a Budapest Airportnak fizetik, amely egy olyan alapba teszi a pénzt, amiből a környéken élők kárigényeit (például betört ablakok) fedezik majd. Arra a kérdésre, hogy a mérési adatokhoz hasonlóan a büntetések és azon összegei is transzparensek lesznek-e, Palkovics azt mondta, hogy ezt is javasolni fogják majd a Budapest Airportnak. 

Az intézkedés nem azonnal lép majd életben, hanem körülbelül két hónapot kell várni, de Tarlós többször hangsúlyozta, hogy ez nem az ő "saruk", hanem ezeknek a lépéseknek van egy átfutási ideje. Példaként említette, hogy Repülőtéri Kézikönyvet. Egyúttal finoman "kiosztotta" azokat az újságírókat, akik szerinte igazságtalanul vetik a városvezetés szemére, hogy korábban augusztusra ígérték a repülőgépek "visszaszorítását", de még nem történt semmi. Azt is rossz néven vette Tarlós, hogy az RTL Klub ma is számolgatta a repülőket. Többször hangsúlyozta a főpolgármester, hogy ezeknek az intézkedéseknek van egy átfutási idejük. 

Bár a sajtótájékoztató a zajszennyezettség elleni intézkedésekről szólt, Palkovics egy, a Budapest Airportra vonatkozó kérdésnél kitért arra, hogy szerinte rosszul menedzselik a Budapest Airportot. Azt mondta, hogy a repülőtér koszos, sokszor a WC-ben nincs toalettpapír, szemetes, és az sem megfelelő szerinte, hogy a gépekhez vagy szakadt buszokon, vagy egy karámban viszik ki az utasokat. Szerinte elvárható lenne a külföldi tulajdonostól, hogy Budapestnek is olyan repülőtere legyen, ami megüti az európai mércét.

Rovatok