Index Vakbarát Hírportál

Váratlanul elküldték a történészt, aki nem akart részt venni a Sorsok Házában

2019. augusztus 4., vasárnap 16:04 | aznap frissítve

További fordulatokat hozott a Schmidt Mária-mentesített magyar holokausztmúzeum, a Sorsok Háza számára a nyár. A Szombat írta meg, hogy EMIH Milton Friedman Egyeteme 2018 novemberében létrehozott Magyar Zsidó Történeti Intézetének igazgatója, Gecsényi Lajos történész benyújtotta lemondását az egyetem rektorának. A lemondásból nem lett semmi, de a lemondása oka az volt, hogy az intézet történészeit be akarták vonni a kezdettől fogva ellentmondásos projektbe, azonban négy történész, Konrád Miklós, Novák Attila, Paksa Rudolf és Szécsényi András nem kívánták a Sorsok Házát véleményezni.

A távol maradó történészekre nézve némileg fenyegető hangvételű interjút adott a jobboldali Neokohn portálnak Bodnár Dániel, a Milton Friedman Egyetem elnöke, amiben csalódottságát fejezte ki a négy történész döntése kapcsán, valamint sejtelmesen megjegyezte, hogy

A személyi konzekvenciák, ha van ilyen, levonása az igazgató feladata, felhatalmazása teljes körű.

Bodnár szavaira a négy történész a Szombatban válaszolt, kifogásolva, hogy Bodnár illojálisnak állította be őket, és felidézték, hogy korábban az igazgató azt ígérte, hogy semmi közük nem lesz a Sorsok Házához, Konrád Miklós, Novák Attila, Paksa Rudolf és Szécsényi András ennek tudatában írták alá a szerződést az intézethez.

A július 20-i cikkre néhány nappal, 23-án azonnali hatállyal megszüntették az egyik érintett történész Novák Attila megbízását az intézetben.

Kérdésünkre Novák elmondta, hogy nem volt hivatalos indoklás, az intézet a szerződés értelmében megteheti, hogy indoklás nélkül felmond, azonban furcsának találja az időzítést, hogy a válaszüzenetüket követően három nappal elbocsátották.

Az intézet két másik munkatársa, Konrád Miklós és Paksa Rudolf szolidaritásból szintén felmondott.

Novák annak tükrében tartja különösen váratlannak elbocsátását, hogy a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete Facebook-oldalán július 15-én – a féléves tervben – szerepelt a történész készülő tanulmánykötetének (mely az Intézet első publikációja lenne) kiadása és egy általa szervezett novemberi nemzetközi konferencia megtartása is.

A szintén távozó Konrád Miklós kérdésünkre elmondta, hogy azzal a feltétellel fogadta el eleve a pozíciót, hogy nem lesz semmi köze a Sorsok Házához, véleménye szerint az EMIH megpróbálta bevonni a történészeket a saját politikai agendájában. 

Miután többen elutasítottuk a Sorsok Háza új koncepciójának a véleményezését, vagyis tartottuk magunkat az eredetileg vállalt munkatervükhöz, az EMIH Bodnár Dániel úr révén először a sajtóban intézett ellenünk támadást, majd miután egy általam fogalmazott közleményben leszögeztük a tényeket, retorzióként – flagránsan fals ürüggyel – elbocsátotta Novák Attila kollégánkat. Ekkor felmondtam, kollegiális szolidaritásból, és hogy a magam végtelenül szerény de egyértelmű eszközével hangot adjak erkölcsi tiltakozásomnak.

– mondta. A másik felmondott történész, Paksa Rudolf nem kívánta kommentálni az ügyet.

Megkérdeztük az intézetet is az elbocsátás miértjéről. Az illetékesek „takarékossági intézkedésnek” nevezték a dolgot válaszként arra, hogy miért szerepelt Novák Attila az egyetem Facebookon bejelentett tervei között.

A Magyar Zsidó Történeti Intézet fb-oldalán július 15-én jelent meg a hír az intézet második félévi terveiről. A közkapcsolati kérdésekkel foglalkozó kollégánk, a fb-oldal gondozója, automatikusan tette fel a január folyamán elfogadott munkatervet, miután még nem értesült az ezekben a napokban hozott takarékossági intézkedésekről. A második kérdését illetően Szatmári rektor úr már kifejtette véleményét a Szombat c. portálnak, ami ezt nyilvánosságra is hozta. Ehhez újabb információt nem tudunk hozzáfűzni.A továbbiakban is készséggel állunk rendelkezésére.

 – írta. A „takarékossági intézkedéseket" Szatmári Péter rektor fejtette ki a Szombatnak adott válaszlevelében, miszerint Novák elbocsátására azért volt szükség, mert:

Az elmúlt hat hónapban szerzett tapasztalatok egyértelművé tették, hogy az intézet tervezett (és közzétett) programjainak végrehajtása fokozott takarékosságot kíván az egyetem részéről. Ennek figyelembe vételével szüntettük meg az előző hónapban a tudományos titkár munkakörét, most pedig kénytelenek voltunk felül vizsgálni a tudományos munkatársak alkalmazását.  Az egyes korszakokra vonatkozó kutatások jelentőségét mérlegelve döntöttünk a leépítés irányáról, figyelemmel arra is, hogy a megbízatások megszüntetése a számlás jogviszonyok esetében a járható út. Legnagyobb sajnálatunkra így került sor jelen pillanatban Novák Attila tanár úr megbízatásának megszüntetésére.

Rovatok