Index Vakbarát Hírportál

Tizenegy évig járhatott a parlamentbe MSZP-s belépővel Sarka Kata rejtőzködő férje

2019. augusztus 5., hétfő 10:54

Mesterházy Attila egykori MSZP-elnök és -frakcióvezető adott állandó, úgynevezett szakértői kártyát Bessenyei Istvánnak, ám hogy az állami megrendelésekben dúskáló Valton-Sec Kft. résztulajdonosa, a Rogán-családdal üzletelő milliárdos hányszor, hogyan és mire használta, arról a szocialista pártnak és volt elnökének fogalma sincs.

2007 és 2018 között állandó parlamenti belépővel járhatott az Országházba, valamint a Képviselői Irodaházba Bessenyei István. Az elmúlt időben már csak Sarka Kata titokzatos férjeként emlegetett üzletember milliárdos állami megrendeléseket bonyolító céghálóban résztulajdonos, de Rogán Antal feleségének üzleti tevékenységéhez is van némi köze.

Ehhez képest tavaly májusig bármikor bejuthatott a törvényhozás épületeibe mindenféle feltűnés, vagy külön engedély nélkül, méghozzá az MSZP-s Mesterházy Attila szakértőjeként.

Az állandó belépésre jogosító szakértői kártyát ugyanis az Index birtokába jutott dokumentumok alapján 2007. január 29-én állították ki, és furcsa módon – noha hivatalosan minden egyes országgyűlési ciklus elején, amiként a szerződéseket és a foglalkoztatottakra vonatkozó adatokat, meg kell újítani a pártoknak vendégeik névsorát is – egészen 2018. május 31-ig érvényes volt.

Hogy azonban Bessenyei mikor, hányszor és miért élt ezzel a lehetőséggel, azt az Országház látogatási rendjét és a beengedést meghatározó illetékesek nem árulják el.

Az Országházba és az Országgyűlés Irodaházába belépésre jogosult szakértők személyes adatainak megismerését a közérdekből nyilvános adatok kiadására vonatkozó jogszabályi rendelkezés nem teszi lehetővé

– írta például az Index adatkérését elutasítva az Országház Sajtóirodája. Feltételeztük ugyanis, hogy ha Bessenyei egy közpénzből élő, közpénzből fizetést kapó országgyűlési képviselő szakértőjeként vélhetően közpénzből származó jövedelemben részesül, akkor az ezt a munkát érintő adatok is közérdekből nyilvánosságot kellenek, hogy élvezzenek.

Ám a parlamentben nem így látják, sőt: "a speciális szakértelmet igénylő kérdésekben az arra jogosultak részéről igénybe vett szakértők tevékenysége önmagában nem minősül közfeladatnak és ebből következően a szakértők nem tekinthetők az Országgyűlés feladat- és hatáskörében eljáró személyeknek".

De az Országgyűlés Hivatala állítólag azt sem tartja nyilván, de legalábbis nem adhat felvilágosítást erről, hogy ki, mikor és kinek igényel ilyen típusú belépőt.

István élete más irányba fordult

Nem maradt tehát más, mint a szocialista párttól megtudni, milyen minőségében volt a párt állandó parlamenti vendége a szocialista kötődéseiről eddig nem nagyon ismert Bessenyei.

Az Ön által jelzett személlyel nem állt, és nem is áll szerződéses viszonyban sem a Magyar Szocialista Párt, sem az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja. Tájékoztatom, hogy az országgyűlési frakciókkal, így az MSZP Frakcióval kötött szerződések legfontosabb adatai is megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján. Az országgyűlési képviselők lehetősége, hogy legfeljebb két fő részére állandó parlamenti belépőkártyát igényeljenek, a frakció vezetésének – a mandátum szabadsága miatt – ezzel kapcsolatban semmilyen vizsgálat, ellenőrzés nem feladata. Tájékoztatom továbbá, hogy jelenleg az MSZP Frakciótól az Ön által megnevezett személy nem rendelkezik érvényes parlamenti belépővel. Az MSZP Frakciója nem vezet nyilvántartást arról, hogy aki ilyen kártyával rendelkezik, mikor és hányszor lépett be az Országházba, illetve a Képviselői Irodaházba.

Ezt írta az MSZP sajtóosztálya, amely nem is erősítette meg, de nem is cáfolta a rendelkezésünkre álló adatokat, azaz a Bessenyei István nevére kiállított állandó parlamenti belépő tényét, idejét, számát, ahogyan azt sem, hogy Mesterházy Attila szocialista képviselő kérte ennek kiállítását. Pedig következnek kérdések már csak abból is, hogy a Rogán-család üzleti partnere nem állt és nem áll szerződéses kapcsolatban a párttal, mégis bejárása volt a parlamentbe.

Mindezekkel szemben maga Mesterházy Attila, noha éppen szabadságát tölti, készségesen válaszolt kérdéseinkre arról, adott-e és miért adott Bessenyei Istvánnak parlamenti belépésre jogosító kártyát 2007-ben.

Az MSZP korábbi elnök-frakcióvezetője megerősítette a birtokunkba jutott adatok valóságtartalmát, és bár az időpontokra nem emlékezett 12 év távlatában, kiemelte: Bessenyei Istvánnal soha, semmiféle hivatalos, formális kapcsolata nem volt, ám mint a parlamenti képviselők mindegyikének, neki is lehetősége nyílt két állandó parlamenti belépőkártyát igényelni vendégeinek.

Így kapott tehát ilyet Mesterházytól Bessenyei is.

A szocialista képviselő szerint az állandó belépővel rendelkező személyek nem feltétlenül kell, hogy parlamenti szakértők legyenek. A szocialista politikus annak idején két olyan személynek kérvényezte a kártyát, akikkel soha sem üzleti, sem egyéb formális, hivatalos viszonyban nem állt: úgy ő maga, mint a pártja, vagy annak mindenkori frakciója sem. Tehát Bessenyei Istvánnak soha nem volt szerződése sem Mesterházyval, sem az MSZP-vel, ismételte meg.

Kérdésünkre, hogy ha semmilyen módon nem alkalmazta, alkalmazták Bessenyeit, akkor mégis miért volt szükség az állandó parlamenti belépésére, Mesterházy azt mondta:

12 év távlatából nem emlékszik pontosan a konkrét belépőigénylésre, és arra sem, hogy ki kezdeményezte azt; esetleg Bessenyei kérte tőle, vagy ő ajánlotta fel.

A következő parlamenti ciklusokban, 2010-ben és 2014-ben pedig automatikusan megújíttatta a belépésre jogosító kártya regisztrációját, 2018. májusában, a jelenlegi Országgyűlés megalakulásakor viszont már nem.

Mesterházy Attila korábbi cikkünkkel egybevágóan megerősítette: Bessenyeivel éveken át baráti kapcsolata volt. Kérdésünkre, hogy ez most is fennáll-e, azt mondta: ha ezt most kellene jellemeznie, már azt mondaná, nincs semmilyen kapcsolatuk, hosszú ideje nem találkoztak és beszéltek egymással, nem követi sem üzleti, sem magánéleti döntéseit, annyit tud róla, amennyi nyilvános, ezek alapján is úgy látja:

István élete az elmúlt években más irányba fordult.

Emlékezetes ugyanis, hogy korábban Mesterházy az Indexnek egyszer már cáfolta, hogy valaha formális kapcsolata lett volna Bessenyeivel. Amikor egy korábbi, éppen a Valton-Sec Kft.-ről és a Sarka-Bessenyei párosról szóló cikkünkhöz úgy értesültünk, 2010-ig a korábbi MSZP-elnöknek adott tanácsokat Bessenyei, az MSZP-s politikus azt mondta, hogy ez nem igaz, semmilyen üzleti kapcsolatuk nem volt soha, de Bessenyeit mindentől függetlenül a barátjának tartja.

Az MSZP-s politikus nem tett említést az általa biztosított parlamenti belépőkártyáról. Az ominózus cikk megjelenése óta pedig kicsit több mint három év telt el.

Miért számít ez az egész?

Bessenyei István élete pedig, noha valóban ezernyi változáson mehetett át ez idő alatt, ám már 2016-ban is egyértelmű lehetett, hová és hogyan kötődik. Bessenyei ugyanis a miniszterelnök 2010-es eskütételének biztosításával országosan is ismertté váló Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kisebbségi tulajdonosa, amelyet a Fidesz kedvenc biztonsági cégeként emlegetnek, és amely gyakorlatilag valamennyi fideszes, avagy állami rendezvényen biztosít, számos más közpénzes megbízás mellett.

A cég éves nettó árbevétele 2010-ben alig haladta meg a 600 millió forintot, 2014-ben már 1,6 milliárd feletti eredménnyel zártak, 2018-ra pedig, a megelőző évi 6,4 milliárd forintról 7,37 milliárdra emelkedett ez az összeg.

A Valton-Sec sokrétű szolgáltatásait nemcsak az állam veszi igénybe. A cég a honlapján említi a sportrendezvények biztosítását, de saját bevallásuk szerint 12 megyében, a „nyugati határszéltől a Nyírségig” számos településen jelen vannak. Mindezeken kívül különleges kívánságokat is teljesítenek, így VIP-személyek szállítását vállalják, legyen szó vízi vagy légi utazásról – áll a honlapon.

És ez utóbbi is jelentőséget adhat Bessenyei személyének, hiszen nevét Rogán Antal elhíresült helikopterezésével kapcsolatban is többen emlegették annak idején az Indexnek. Ő intézhette ugyanis az akkor már propagandaminiszterré kinevezett Rogán és felesége, Cecília nagy port kavart utazását, amit a Népszabadság nyomozott ki. Nem sokkal azután, hogy megírták, hogy a miniszter helikopterrel ment Szabó Zsófia színésznő esküvőjére, a lapot bezárták.

A NER legbensőbb köreiben

De hogy Bessenyei hogyan került közel a Rogán-családhoz, vagy éppen Habony Árpádhoz? Üzletein és üzleti segítségnyújtásán túl, vélhetően magánéleti vonalon. Az egykor Hajdú Péter televíziós szereplő feleségeként ismertté vált Sarka Katáról ugyanis válása, és elsősorban volt férje kirohanásai nyomán már feltételezni lehetett, hogy egy párt alkot, sőt egybe is kelt a Valton kisebbségi tulajdonosával, Bessenyei Istvánnal. Mostanra ez lényegében "nyílt titok", a bulvárlapok pedig már arról is beszámoltak, hogy a pár gyermekáldásnak is örülhet.

Ez önmagában annyira nem lenne érdekes, csakhogy

Sarka Katának és Rogán-Gaál Cecíliának két közös cége is van: az egyik a 2017-ben félmilliárd forintos, 2018-ban pedig már 1 milliárd 192 millió forintos árbevételt generáló Nakama & Partners, a másik pedig a múlt decemberben alapított Top News Hungary Kft. nevű médiacég.

Ráadásul Sarka és Rogán Cecília közös üzleti vállalkozását is Bessenyeivel kezdte. A reklámcéget 2015 végén alapította Sarka és Bessenyei, utóbbi pedig mit tesz Isten, éppen Rogán feleségének adta el az üzletrészét 2016 áprilisban, alig néhány héttel ezután, hogy az Indexnek még a várt és remélt jövőről beszélt.

Sarka egyébként ügyvezetője a Smart Development Ingatlanfejlesztő és Vagyonkezelő Kft.-nek is, aminek egy, a Seychelles-szigeteki adóparadicsomba bejegyzett cég a tulajdonosa. A Rogán-család üzlettársaként tehát Bessenyei felesége offshore üzletben is kiveszi a részét.

Ráadásul Bessenyei számára nem Sarka Kata az egyetlen kapocs a médiához és a kormányoldalhoz sem: 2008-ig az akkor még az RTL Magyarország vezérigazgatójaként dolgozó Dirk Gerkensnek, a TV2 jelenlegi vezérigazgatójának is tanácsadója volt, majd 2017-ben megvásárolta a Femcafe női portált kiadó Netrise Hungary Kft.-t, ami szép summát kapott az állami Szerencsejáték Zrt.-től.

A cég 2018-as mérlegbeszámolója szerint: a 2017-es 212,7 millió forintos bevétel 2018-ra 1 milliárd 492 millióra ugrott, a nyereség pedig még ennél is nagyobb mértékben, 2,6 millió forintról 768,4 millió forintra nőtt. Ez több mint 295-szörös javulás az adózott eredményben. Mivel Bessenyei a Netrise egyetlen tulajdonosa,

a teljes, 2018-as évre megítélt 724,2 milliós osztalék is hozzá került.

Ekkora vagyonnal, és ilyen jövedelmező bizniszekkel, valamint baráti körrel Bessenyeinek vélhetően már tényleg nem volt szüksége arra, hogy 2018 májusában megújítsák MSZP-s parlamenti belépését. Korábban azonban akár hasznát is vehette. Persze több forrásunk kételkedik benne, hogy Bessenyeinek az Országház kapuja jelentett volna bejárást a NER-be, és hogy egyáltalán a törvényhozás épületei alkalmat adnának bárminemű kapcsolatépítésre. Nagy kérdés azonban, ha nem ehhez, vajon miért volt szüksége Bessenyei Istvánnak az állandó szakértői kártyára 11 éven át?

Az ügyben a Valton-Sec Kft.-nél emailen keresztül, valamint telefonon természetesen megpróbáltuk elérni Bessenyei Istvánt is, ám cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Rovatok