Index Vakbarát Hírportál

Nem bírta kivárni a sort a rendelőben, orrba verte az asszisztenst a megvárakoztatott nő

2019. augusztus 7., szerda 12:07

A szekszárdi rendelőintézetben vártak sorukra a betegek augusztus 6-án, de volt ott egy bogyiszlói nő, akinek elege lett a sorban állásból. A 69 éves nőt az asszisztens több alkalommal is megkérte, hogy ne tolakodjon be az éppen soron következő beteg elé. Az asszony ennek ellenére bement az orvosi rendelőbe, ahol többször felszólították, hogy várjon türelmesen a sorára.

A nő ezt nem akarta tudomásul venni, nehezményezte, és kifelé menet egy alkalommal ököllel orrba verte az asszisztenst. A rendőrséget értesítették, így a nőt még a helyszínen elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az asszony a bűncselekmény elkövetését tagadta.

Rovatok