Index Vakbarát Hírportál

Nyomoznak az arabnak nézett, és emiatt lefejelt cigány újságíró ügyében

2019. augusztus 11., vasárnap 14:08

Rézműves Benjamin Dániel terhes feleségével sétált a budapesti Árkád előtt pénteken, amikor állítása szerint két kopasz férfi megtámadta őket. A férfi Facebook-posztja szerint a támadók előbb agresszívan azt kiabálták:

Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!

Rézműves azt írja, ezután ő a saját kezeivel próbálta védeni a mellette álló, síró terhes feleségét, és közben az egyik támadó belefejelt a szeme fölé, ahol fel is szakadt az arca, majd rögtön vérezni kezdett. 

A férfi egyértelműnek veszi, hogy támadói rasszista indíttatásból azért verték meg az utcán, mert arabnak nézték. Ehhez pedig szerinte nagyban hozzájárult a kormány "évi több száz milliárd forintból működő folytonos gyűlöletpropagandája". 

Rézműves a Mérce újságírója, ahol saját magát egyébként úgy mutatja be, mint egy „szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója. Főbb érdeklődéseim: kisebbségpolitika, roma politikai reprezentáció, társadalmi interszekcionalitás”. 

Emellett pedig még korábban bejelentette, hogy ősszel a DK színeiben indul az önkormányzati választáson Hodászon.

Az ügyben megkérdeztük a rendőrséget is, akik az Indexnek azt írták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság bejelentés alapján garázdaság vétség miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Rovatok