Index Vakbarát Hírportál

A bírság ellenére durrogott a tűzijáték éjféltájt a Szigeten

2019. augusztus 13., kedd 12:07

Új elem idén a Szigeten, hogy éjfél körül tűzijáték – a lakóknak ébresztő-show – van, melynek első része vasárnap este 23:38-kor, második része 23:41-kor, harmadik része 23:46-kor, negyedik része pedig 23:55-kor volt, írta óbudai olvasónk, aki felháborodott azon, hogy az önkormányzati bírság ellenére hétfőn éjféltájt is durrogtak a rakéták.

Ebben az a bűbájos, hogy felébredsz az elsőre, ami rövid és tömör (kb. szűk egy percet tart). Utána elalszol ismét és felébredsz a másodikra, majd így végig a negyedikig, amikorra az ember agyában már 78 fok van, egészen destruktív gondolatok társaságában.

– tette hozzá.

Tapasztalata szerint egyébként a zenéből származó zajszint nagyjából egyezik az elmúlt évek átlagával, „bár talán 2017-ben és előtte halkabb volt éjszakánként, de ez nem veszélyes és jelen esetben mindegy is”. A pirotechnikai rész viszont nagyon brutális és nagyon hangos, ráadásul négy részletben rendkívül brutális. Hogy a megengedett zajküszöbön többszörösen van túl, az is biztos, írta olvasónk. 

Mint arról hétfőn beszámoltunk, hatósági eljárást kezdeményezett és bírságot szab ki az óbudai önkormányzat a Sziget fesztivál szervezőire, mert a rendezvény zajszintje többször is átlépte a megengedett határértéket az önkormányzat hivatalos mérései alapján.

Megkerestük a Sziget szervező irodáját is, ahol elmondták, hogy a tűzijáték az utcaszínházi produkció része volt, ahol pirotechnikai eszközöket használtak, de a keddi zárónapon, éppen az önkormányzat kérésére már nem lesz durrogtatás.

Rovatok