Index Vakbarát Hírportál

A Duna köveire esett egy külföldi Budapesten

2019. augusztus 13., kedd 18:46

A folyóparti kövekre esett egy turista Budapesten, értesült kollégánk a helyszínen.

A hírt megerősítette a Katasztrófavédelem honlapja is, hogy egy ember az I. kerületi Szilágyi Dezső térnél a Duna-parti kövekre esett, a tűzoltóknak kellett felhúzniuk a rakpartra, majd átadták a mentőknek.

A helyszínen tartózkodó kollégánk szerint az illetőnek fejsérülése biztos van a hordágyon látottak szerint.

Nem ez az első eset idén nyáron, hogy emberek a Duna köveire zuhannak. Augusztus elején a Lánchíd pesti oldalán, egy szórakozóhely közelében estek a partra ketten (erről itt írtunk hosszabban), majd nem sokkal később a Boráros téren történt a maihoz hasonló baleset.

Rovatok