Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Régi, sértett SZDSZ-esek vannak ott a háttérben, és tevékenykednek

2019. augusztus 24., szombat 09:11

Tarlós István főpolgármester péntek este az Inforádió Aréna című műsorának vendégeként adott interjút, ahol sok mindenről volt szó, többek között Karácsony Gergelyről, az ellenzéki összefogásról, a kampányról.

Tarlós már az elején leszögezte, hogy ő már 30 éve politizál, és úgy látja, ez a kampány tulajdonképpen nem is kampány,

"ez egy felforgatás, egy destabilizációs kísérlet".

Szerinte kerestek egy gyenge embert, Karácsony Gergelyt, akiről az interjúban többször elismételte, hogy egy nagyon gyenge egyéniség, és miközben a városról kellene beszélni, az önkormányzati teljesítményekről, eredményekről, tervekről (...)

"itt amiről szó van, az a suta kormánybuktatási szimuláció, aminek semmi értelme sincs".

Majd meg is fejtette, honnan jön ez az egész:

Ennek a stílusnak és ennek az ötletnek a kiagyalói és a mögöttes szervezői tulajdonképpen nem is a jelöltek, illetve a jelölt, most konkrétan Karácsony, hanem nem bizonyíthatóan, egyáltalán nem látható erők, és most kapaszkodjon meg, én több telefont is kaptam az elmúlt héten, ugye most 25 éve, hogy én kiléptem az SZDSZ-ből, '94-'95-ben gyűlöltek engem ezért, hiszen elmondtam akkor, hogy miért lépek ki, akár hiszik, akár nem, régi, régi, sértett SZDSZ-esek vannak ott a háttérben és tevékenykednek.

Majd mint aki közelről látta eseményeket elmondta az SZDSZ-esekről, hogy azok eladták a nemzet lelkét, becsapták az embereket, még Horn Gyula is besokallt a módszereiktől.

"Karácsony, aki rendkívül gyenge személyiség, az ő kampányában az SZDSZ-es módszerek visszaköszönnek"

- ismételte meg Tarlós, aki szerint kihívója sunnyog, és nem csak Gyurcsány mellett dolgozott korábban, hanem Horn Gábor és Demszky mellett is. Majd a szerinte SZDSZ-es keménymagtól megszokott módszereket felolvasta jegyzeteiből: "semmi gátlás, nettó hatalomvágy, szégyenkezés nélküli hazudozás, túlméretezett vádaskodások, valóságtól elrugaszkodott, kelekótya ötletek".

Tarlós szerint az ellenzéki összefogás nem az ellenzéki érzelmű emberek összefogása:

"Ez a meggyengült ellenzéki párteliteknek a megélhetési biznisze, alkuja, ami épp Zuglóban bukott meg leginkább".

Az MSZP pedig már annyira rottyon van szerinte, hogy egyetlen komoly pozícióra nincs évek óta saját jelöltjük.

(...) lehet ezeket a butaságokat továbbra is erőltetni, hogy aki nem a Karácsonyt támogatja, és nem kormányközeli gondolkodású, az mind a Fidesz jelöltje, de hát ne haragudjék, ez egy tarthatatlan elmélet, ez egy ostobaság, ilyeneket még Demszky sem mondott

- mondta Tarlós, aki emellett még rengeteg dologról beszélt, itt tudja megnézni, meghallgatni.

(Borítókép: Tarlós István. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok