Index Vakbarát Hírportál

Hunvald szerint mindegy, hogy papír-, vagy celofáncsomagolás, a rozskenyér a lényeg

2019. augusztus 31., szombat 09:25

A hűtlen kezeléssel vádolt egykori erzsébetvárosi polgármester július végén jelentette be, hogy nem akarja megakasztani az ellenzéki összefogást, ezért az MSZP-ből kilépve, civilben folytatja a politizálást. Majd augusztus végén be is jelentkezett Erzsébetváros polgármesterségéért, de mint kiderült, nem sikerült valamilyen erzsébetvárosi szervezet támogatásának jelölését elintézni, hanem egy ferencvárosi szervezet képviseletében próbál szerencsét egykori kerületében. Többek között erre is reagált a Klubrádió műsorában telefonon.

A beszélgetés elején esik néhány szó arról, hogy levélben kérte az összefogó hat ellenzéki párt, hogy lépjen vissza, ne induljon el az összellenzéki jelölt mellett ő is a Fidesz ellen a kerületben, lássa be, hogy ezzel csak a Fidesznek segít. Ezt Hunvald egy nappal később egy Lokálpatrióták aláírással ellátott levélben visszautasította, nem lép vissza.

Ezután arra kért magyarázatot Hunvaldtól a műsorvezető Bolgár György, hogy miért egy másik kerület szervezetének jelöltjeként indul Erzsébetvárosban. Hunvald szerint amikor járja a házakat, az emberek nem azt kérdezik, hogy milyen színekben indul, csak meglátják az embert, és aláírnak.

"Ha ön szereti mondjuk a rozskenyeret, akkor önnek teljesen mindegy, hogy egy papírba van csomagolva, vagy egy celofánba, a tartalom a lényeg"

- fogalmazott az egykori szocialista politikus, és hozzátette, hogy mire jönnek a választások, már Erzsébetvárosban is lesz bejegyezve Lokálpatrióták-szervezet. Bolgár még egyszer felvetette, hogy egy Erzsébetvárosban induló egykori polgármesternek talán illett volna találnia egy erzsébetvárosi szervezetet, egyesületet, akik hajlandóak őt támogatni az indulásban, de Hunvald megismételte, nem az a lényeg, hogy ki jelöl, hanem, hogy ki indul: "teljesen mindegy milyen címkét ragasztunk valamire, a tartalom számít" - fogalmazott.

Hunvald szerint ő nem veszekszik az ellenzékkel, az ő ellenfele a Fidesz, a Fideszt akarja meggyengíteni, arról pedig ő még nem látott hiteles felmérést, hogy ő esélytelen lenne, sőt, magát esélyesebbnek is tartja, mint az ellenzék közös jelöltjét, Niedermüller Pétert. Szerinte a hibát nem ő követte el, hanem az ellenzéki pártok, de 

Niedermüller Péternek még van 43 napja, hogy visszalépjen

- mondta, miközben két mondattal később, amikor a saját indulásáról beszélt úgy fogalmazott, egy demokráciában akkor tudnak jól választani az emberek, ha színesebb a paletta. A felvetésre, hogy egész egyszerűen csak megosztja az ellenzéket az indulásával, és ezzel a Fidesznek segít, Hunvald azt mondta: "megosztani csak azt lehet, ami egyben van. Az ellenzéki pártok kizártak ebből a fajta dologból akkor hogy tudom belülről megosztani bármit?"

Majd újra előkerült, hogy furcsa, hogy nem egy kerületi szervezet jelöltjeként indul, hanem egy másik kerület szervezetének támogatásával, de Hunvald azt mondta:

Ha bemegy a boltba, pontosan tudja, milyen terméket akar megvásárolni. És teljesen mindegy, hogy a termék csomagolása megváltozik, azt a terméket veszi (...) ha Hunvald ellenzéki színben van, akkor a Hunvaldot ellenzéki színben szavazom meg, ha Hunvald Lokálpatrióta színben van, ferencvárosi, ha úgy tetszik, akkor úgy veszem meg Hunvaldot. Így gondolkodnak az emberek.

Rovatok