Index Vakbarát Hírportál

Köves Slomó az ellenzéket okolja, amiért most nem bírálhatja a Fideszt

2019. szeptember 2., hétfő 17:00

Köves Slomó rabbi tíz éve úgy látta, hogy az akkori kormánypártoknak (MSZP-SZDSZ) Edelényben vissza kellene lépniük a Fidesz javára, hogy ezzel megakadályozzák a zsidózó Molnár Oszkár polgármester parlamenti választásokon várható győzelmét. Most Molnár újra indul a polgármesteri székért, ebben támogatja a Fidesz, és Köves is már másképpen látja a településvezető támogatását.

Molnár Oszkár egykor a Fidesz országgyűlési képviselője volt, illetve a település polgármestere egészen addig, míg több hangfelvétel is bizonyította, hogy Molnártól nem áll távol a rasszizmus. A cigányságra tett sértő kijelentéseket, a zsidókról pedig kifejtette, hogy Magyarországot be akarják kebelezni, és hogy Izrael föl akarja vásárolni az országot. „Az MSZP–SZDSZ-koalíció elhatárolódásra szólították föl a Fideszt, és több szervezet is tiltakozott Molnár szavai miatt, többek közt a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) is”, emlékeztet cikkében a Hvg.hu, amely most megkérdezte Köves Slomót, hogy mit szól ahhoz, hogy az idei önkormányzati választáson a Fidesz támogatja Molnárt.

Mindenki ellenünk van: a Jobbik, Oszkár és az MSZP

Molnárnak a 2010-es választásokon megszűnt a fideszes párttagsága, mert a Fidesz egy másik jelöltet indított az országgyűlési választáson, aki ellen Molnár elindult. Ekkor szólította fel Köves az akkori kormánypártokat, az MSZP-t és az SZDSZ-t, hogy visszalépéssel akadályozzák meg, hogy Molnár nyerjen. Azt írta Lendvai Ildikó pártelnöknek, hogy

akadályozza meg, hogy Molnár Oszkár vagy az általa hangoztatott nézetek további képviselője bekerüljön a parlamentbe és ott szónokolhasson tovább a gumikalapácsokról és a zsidó világösszeesküvésről.

Az MSZP nem léptette vissza a jelöltjét, Molnár pedig képviselő lett, majd később polgármester is. 2014-ben megtartotta polgármesteri székét, és a múlt héten pedig bejelentette, újra indul. A Fidesz ezután jelezte a támogatását.

A Fidesz támogatásáról pedig Köves rabbinak az ellenzék felelőssége jutott eszébe. A Hvg.hu-nak küldött válaszában így indokolta, mi változott 2009 óta:

„Azóta sajnos a kontextus kétségbeejtő módon változott meg és a ma ellenzéki pártok végtelen felelőtlenségének hatása ezekben a helyzetekben érezteti legnyilvánvalóbb bénító hatását. Amikor egy rasszista, uszító párttal, a Jobbikkal kötendő stratégiai szövetség kérdése szavazat-maximalizációs taktikai kérdéssé szelídül formátumos, erkölcsi kérdésből, minden demokratikus minimumot érintő érv érvényét veszíti.

Sikerült feltörnie az ellenzéki pártoknak azt a fundamentumot, aminek alapján a Fidesz érdemben bírálható egy független jelölt támogatásáért,

mikor Karácsony Gergely szerint nem anitszemita, aki a zsidók listázását követeli, vagy amikor az LMP és a Momentum sem látnak kivetnivalót egy közismert neonáci támogatásában.”

(Borítókép: Köves Slomó. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok