Index Vakbarát Hírportál

A Fidelitasnak pont Szegeden fáj a dugó

2019. szeptember 2., hétfő 12:41

Állandósultak a dugók Szegeden, állítja a Fidelitas, amely az iskolakezdésre időzítve sajtótájékoztatón nevezte meg a felelőst, a városvezetést a kialakult forgalmi káoszért. A dolog azért érdekes, mert dugók Budapesten is vannak, de a fővárost ugye nem szocialista, hanem fideszes polgármester vezeti. 

Korponyai Ernő, a Fidelitas Csongrád megyei elnöke azt mondta, azért találták ki a szegedi sajtótájékoztatót, mert az iskolakezdés is rávilágít arra, hogy Szegeden nagyon nehéz a közlekedés, a város folyamatosan be van dugulva az iskolák között.

Mint mondta, a szegedi polgármester, Botka László folyamatosan csak ígérgeti a harmadik Tisza-híd építését, a választások előtt mindig skicceket mutogat, elmondja, hogy mindjárt építenek egy hidat, és a polgármester ezzel "kábítja" embereket. Tovább terheli a forgalmat, hogy „strukturálatlanok az útfelújítások, sosincs időben átadva semmi, mindig késnek, el vannak méretezve a buszmegállók, és rosszul vannak összehangolva a közlekedési lámpák”.

Kérdésünkre, hogy mindez mindenhol a városvezető felelőssége-e, illetve hogy az állandósult budapesti dugókra is igaz-e az állítás, Korponyai azt mondta, ő is tudja, hogy a fővárosban például a 4-6-os felújított vonalára sokan panaszkodnak, ő is szokott Budapestre járni, de mélyebben nem ismeri a viszonyokat.

Szerinte egy városvezető feladatai között vannak olyan területek, amelyekre ráhatása van egy elcsúszott felújításnál, például rákérdezhet a szerződésekre, kötbéreztethet, legközelebb pedig jobban megválogathatja a kivitelezőket.

Botka: Forduljon a miniszterelnökéhez!

Botka László kérdésünkre azt mondta, hogy Szeged iskolaváros, így természetes, hogy minden iskolakezdéskor nagyobb a forgalom, ahogy más nagyvárosokban is. Szegeden sűrítették a járatokat is emiatt.

A harmadik szegedi híddal kapcsolatban arra kérte Korponyait, hogy „forduljon a miniszterelnökéhez, Orbán Viktorhoz, aki 1998-ban ígérte meg először a szegedieknek az új Tisza-hidat, majd 2017 januárjában a Modern Városok Program első pontja volt az új híd, amelynek a tervezésre egymilliárdot különítettek el, de aztán visszavonták a projektet”.

Amikor ő erre rákérdezett, azt a választ kapta, hogy a kormány túlvállalta magát. A késlekedő útfelújításokkal kapcsolatban azt mondta, jelenleg egyetlen útfelújítás sincs Szegeden.

Rovatok