Index Vakbarát Hírportál

Baja fideszes polgármestere bölcsődében kampányolt

2019. szeptember 3., kedd 16:16

Fercsák Róbert, Baja fideszes polgármestere - aki az idei választáson is a Fidesz polgármesterjelöltje - beugrott egy bölcsődébe, és Facebookon számolt be az eseményről, és a bölcsőde felújításáról. És ha már ott volt, készült is pár fotó, ahogy a bölcsődésekkel pacsizik.

Tavaly Orbán Viktor miniszterelnök ugrott be spontán egy óvodába kampány idején. Dad község óvodájának 2018 márciusának végén azzal sikerült az országos médiába bekerülni, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért a választási kampányban két helyi rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül, és az ezekről készült videókat a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta. A miniszterelnök végül be is fizette a 345 ezer forintos bírságot.

A bajai polgármester azt írta keddi posztjához: 

Kedves és mosolygós kisgyermekek fogadtak a megújult Kodály utcai bölcsődében! Az intézmény fejlesztése egy nyertes pályázat és az önkormányzat által biztosított önerő révén valósult meg, a felújításnak köszönhetően a gyerekek és a nevelőik megszépült környezetben tölthetik mindennapjaikat. Az elmúlt években a város összes bölcsődéjében sikerült jelentős korszerűsítést végezni annak érdekében, hogy a kisgyermekek megfelelő ellátást kapjanak, míg szüleik dolgoznak.

Egyik gyermek arca sincs kitakarva a képeken, így megkérdeztük a polgármestert, hogy kért-e és megkapta-e a szülők beleegyező nyilatkozatait. Kérdéseinket elküldtük emailben, miután telefonon sajnos nem sikerült elérnünk. A válaszokkal frissítjük cikkünket.

Az alapvető jogok biztosa és helyettesei idén áprilisban kérték a 2019-es európai parlamenti választásokon listát állító valamennyi jelölő szervezetet és jelöltet, hogy a kampány során tartózkodjanak a gyermekek szerepeltetésétől rendezvényeiken, a velük és róluk készült képek kampánycélú felhasználásától, illetve az iskolák és óvodák népszerűségnövelő szándékú látogatásától.

Székely László ombudsman közleménye szerint a gyermek alapvető emberi jogokkal, saját nézetekkel, érzésekkel rendelkező individuum.

Meggyőződésünk, hogy egyetlen gyermek sem lehet pártpolitikai tevékenységnek háttere, díszlete, népszerűségnövelő tényezője. Az óvodák és iskolák politikai semlegességének követelménye azt szolgálja, hogy a gyermekek ne válhassanak a politika eszközévé.

(via Baja Hírhatár)

Rovatok