A körforgalom az emberiség egyik legcsodálatosabb találmánya a kerék óta, és ebben nincs semmiféle túlzás. Szűk negyedszázaddal az átadása után elmentünk megnézni, hogy működik Csongrád megye és Szeged első körforgalma a Tarján városrész szívében. Jelentjük: a gép forog, az alkotók pihennek.
Széles útról bevethető a Gripen
Soros György díszdoktor
Halálos gyorshajtás – szériában
Hídavatás Lágymányoson
Néhány szalagcím a Délmagyarország 1995. október 31-i számának (ára 24 forint) címoldaláról. A lap alján helyet kapott egy képes hír, ami alapjaiban rengette meg a megyeszékhely közlekedését.
„Vasárnap kisebbfajta szenzáció történt Szegeden: megszületett az első, körforgalmi renddel szabályozott közlekedési csomópont. Helyszín: a Csillag tér, időpont: kora délután. (...) S bár az építkezéssel együtt járó fölfordulás még javában tart, a térre torkolló utak végére már ki is tették a Szegeden még szokatlan »körforgalom« jelzésű közlekedési táblát, párban az »elsőbbségadás kötelező« jelentésű, csúcsára állított háromszöggel.”
A cikk szerzője, Nyilas Péter tizenhat évig dolgozott a lap információs rovatánál. A kétezres évek közepén döntött úgy, hogy visszatér korábbi munkahelyére, a Dóm téri Somogyi-könyvtárba. Akkoriban a Lugas utca 2.-ben, a majdnem csillag alakú tér egyik közeli panellakásában élt. Szinte mindennapos volt a karambol a veszélyes kereszteződésben.
Mindhárom ablakunk a térre nézett. A kisebb csattanásokra, káromkodásokra már fel se kaptuk a fejünket. A fékcsikorgásból meg a durranásból lehetett tudni, mekkora volt a baleset. Inkább az volt félelmetes, ha nem hallottunk csattanást, mert abból már tudtuk, hogy gyalogost vagy biciklist ütöttek el
– mondja.
Az építkezést is közvetlen közelről nézhette végig. „Követtük a témát, mert újdonság volt.” A város napi életének szervezéséért felelős akkori vezetők úgy fogalmaztak, hogy két szemlélet határmezsgyéjére érkeztek, a poroszos vagy az angolszász–francia közlekedési felfogás közül kell választani. „Voltak kétségek” – teszi hozzá mosolyogva, és ezek a kétségek visszaköszönnek a korábban már idézett cikkéből is.
„Az autósok először többnyire meglepődnek az új helyzeten, kicsit töprengenek is, hogy vajon kinek van itt elsőbbsége, aztán nekivágnak. Akad, aki – bár már bent forog a körben – mégis reflexszerűen elsőbbséget ad a Szilléri sugárút felől érkezőnek, s kissé föltartja maga mögött a forgalmat (emiatt különösen a Budapesti körútról érkező buszok vezetői nyugtalankodhatnak). Szemmel látható, hogy szokni kell még az új közlekedési rendet.”
A körforgalomra javaslatot tevő építőmérnökökkel, Rigó Mihállyal és Körtvélyesi Csabával a helyszínen találkozunk. Dögmeleg van, a tízemeletesek öntik a forróságot a térre, trolik és buszok forognak a gyűrűben. A szokásos, csendesen poroszkáló hétköznapi ügymenet, dudálás és idegeskedés nélkül. Egy fa alá menekülünk, mert a közeli kocsma, ahol hűs levegőt remélnénk, csak négykor nyit.
Rigó Mihály harminchét évet húzott le a Magyar Közút elődjénél, főleg tervezőmérnökként. Egy időben a szomszédos Bács-Kiskun is hozzájuk tartozott. Így fordulhatott elő, hogy francia szabvány alapján ő tervezhette meg az ország első – második generációs – külterületi körforgalmát az 55-ös és az 53-as út találkozásánál. „Az a csomópont most volt harmincéves, és nagyon megfaragta a balesetek számát. Nem nullázta le, mert ha valaki részegen vagy bedrogozva megy neki, azt nem tudjuk megfogni.”
Aztán röviden elmagyarázza, mi a különbség az első és a második generációs körforgalmak között. Először is a sugarak nagysága. Régen a középsziget sugara akár 40-50 méter is volt, ami lecsökkent 8-12 méterre. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy a körgyűrűben haladónak be kellett engednie a jobbról érkezőket.
Tehát ha sokan jöttek, akkor megállt a forgalom bent, totális káosz lett belőle. Az angolok meg a franciák azt mondták, pörögjön a gyűrű, megfordították az elsőbbségi viszonyokat, mindig a körgyűrűben haladónak lett elsőbbsége. Egy vadonatúj csomópontfajta keletkezett. Ez a váltás nagyon megviselte a szakmát, és ekkor kezdődött egy félreértésen alapuló évtizedes háború.
Vagyis a körtét hasonlították össze az almával, és akkor még a félelmetesen nyomuló jelzőlámpalobbiról nem is esett szó. „El kellett adni egy bugyuta szerkezetet, ami akkoriban csak annyit tudott, hogy ha pirosat mutatott, akkor megálltál. A jelzőlámpás csomópontok már sokat fejlődtek, de irányításuk továbbra is mechanikus, emberidegen, míg a körforgalmak önszabályozók, rugalmasak.”
Szóval a döntéshozókat nagyon nehéz volt meggyőzni, mert a politika a jól bevált, sikeres dolgokat szereti, és az ekkor a régóta használt jelzőlámpa volt. A közlekedés nem gázvezeték-fektetés, amire évek óta várnak egy városszéli utcában, abba inkább csak belebukni lehet.
A jelzőlámpás terv már kész volt, rágniuk kellett a képviselők fülét, hogy csináltassanak velük egy körforgalmas tanulmányt. Számítógépen modellezték a várható forgalmi helyzetet, amire korábban még nem volt példa a megyében. Ebből egyértelműen kiderült, hogy a körforgalomnak sokkal rövidebb a felállási hossza, más szóval rövidebb a feltorlódás, kisebb a várakozási idő.
A többi már történelem. Miután a vízművesek kicserélték a föld alatt futó vízvezetékeket, felvonultak a Hódút gépei, és átszabták a teret. Az új kandelábereket a Démász állította, a Szegedi Közlekedési Társaság pedig átépítette a troli felsővezetékeinek rendszerét.
Szeged húsz év alatt a körforgalmak városa lett, Körtvélyesi Csaba szerint nyugodtan lehetne ide mérnök hallgatókat hívni tanulmányútra, mert egy helyen minden megtalálható. Van már itt mini, felfestett, turbó, spirális Algyőn, a Dugonics téri dupla körforgalmon a villamosok is átmennek, sorolta a típusokat Rigó Mihály. Holland minta alapján készült a lámpával kombinált többsávos csomópont a Kossuth Lajos sugárúton. Utóbbiról megjegyzi:
Most mondjam azt, hogy az első alkalommal én is eltévedtem benne? Pedig az egyik tervezője voltam.
(Borítókép: Bődey János / Index)