Index Vakbarát Hírportál

Kizárták a Fideszből Szombathely fideszes alpolgármesterét

2019. szeptember 6., péntek 11:58

Bár Hende Csaba azt hazudja, hogy kiléptem a pártból, ez természetesen nem igaz. Magamtól soha nem léptem volna ki, mégis kötelességemnek éreztem, hogy elinduljak független jelöltként. Mert nem én hagytam cserben a szombathelyi Fideszt, hanem a szombathelyi Fidesz hagyta cserben szeretett városunkban a konzervatív szavazókat és a polgári értékeket

- írta Koczka Tibor abban a posztban, amelyben bejelentette, hogy hivatalosan is kizárták a szombathelyi Fideszből. 

A város kormánypárti alpolgármestere azt írta, hogy nincs szégyellnivalója, ő ugyanott áll, ahol pályája elején indult, Szombathelyért akar dolgozni, nem pedig egy pártért. "Meggyőződésem, hogy a városnak nyugalomra, békére, együttműködésre, közös célokra és közös cselekvésre van szüksége. Az árkokat nem mélyíteni kell, hanem betemetni, de úgy, hogy nem engedünk az elveinkből" - tette hozzá a politikus. 

Koczka október 13-án függetlenként, de a Jobbik támogatásával indul a vasi megyeszékhely polgármesteri székéért. Néhány napja egy interjúban mesélt arról, hogy többek között azért szakítottak a Fidesz-szel, mert központilag mondták meg, hogy árulónak kell hívni az ellenzékieket. A városban februárban többségbe került az ellenzék, miután a kormánypárti polgármester viszonya elmérgesedett alpolgármesterével. 

Öt éve a Fidesz és Puskás Tivadar alig két százalékponttal győzte le az MSZP, a DK és az akkor még létező Együtt jelöltjét, egy néhány hónappal ezelőtti közvélemény-kutatás szerint azonban hiába népszerűbb helyben a Fidesz, komoly esélye van a győzelemre az ellenzék polgármesterjelöltjének. A balos pártok az Éljen Szombathely! Egyesület színeiben indulnak minden körzetben, a közös jelöltjük a szocialista Nemény András. A Fidesz Puskás helyett a megyei önkormányzat jegyzőjét, Balázsy Pétert indítja.

Rovatok