Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Új hajléktalanrendelet készül

2019. szeptember 10., kedd 12:51

A jövőben több figyelmet fordítana a hajléktalanokra, már ha erre lesz lehetősége – mondta lapunknak Tarlós István jelenlegi főpolgármester, ennek egy részfolyamata az, hogy az Emmi elektromosan működtetett rácsokkal zárná le a nagyobb fővárosi aluljárókat, megakadályozandó, hogy hajléktalanok ott éjszakázzanak.

Tarlós szerint nem hülyeség a kilenc kiemelt csomópont aluljárójának lezárása, ezeket ugyanis muszáj rendeltetésszerűen használni. A minisztérium javaslatcsomagjának elfogadásához azonban feltételek is kellenek, tette hozzá. 

Jövő év első negyedévére készülhet el az új fővárosi hajléktalanrendelet (legalábbis ha Tarlós főpolgármester marad), ami tovább javítaná a hajléktalanok ellátását, és például munkásszállószerű lakásokhoz is juttatná őket. 

A rendelet előkészítése folyik, de a főpolgármester szerint jelenleg megbízhatatlan adatok állnak rendelkezésre a hajléktalanok számáról, egészségügyi, mentális állapotukról, ezen is próbálnak javítani. Tarlós közölte, fővárosi részről nehéz kezelni a hajléktalanságot, ha hullámokban érkeznek vidékről a felvándorlók. Az elmúlt kilenc évben javítottak az ellátás paraméterein, mégis vannak, akik uszítják ellenük a hajléktalanokat.

Megkérdeztük Tarlóst arról is, hogyan áll hozzá a napokban felvetett főpolgármester-jelölti vitához, lesz-e ilyen vita a részvételével, milyen körülmények között, amire ennyit válaszolt:

Hát persze! Nincs több válaszom most erre.

(Borítókép:  Illyés Tibor / MTI)

Rovatok