Index Vakbarát Hírportál

Továbbra sem akarja senki Ahmed H.-t

2019. szeptember 11., szerda 18:10 | aznap frissítve

Ismét meghosszabbították Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét, ezúttal november 14-ig, közölte a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Ahmed H. őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék idén már kétszer is meghosszabbította, mivel egyik ország sem fogadta a férfit azok közül, ahová ki akarták utasítani. 

A magyar hatóságok az elmúlt hónapokban minden olyan állammal – így Ciprussal, Németországgal, Szíriával, Szerbiával, Angliával és Horvátországgal – f elvették a kapcsolatot , amelyhez az elítéltnek valamilyen kötődése van,

de eddig egyik ország sem járult hozzá az elítélt átvételéhez, ő pedig megtagadta annak az okmányigénylő adatlapnak a kitöltését, ami úti okmánnyal történő ellátásához szükséges lenne

– közölte Resán Dalma, a törvényszék szóvivője.

Ahmed H.-t a Szegedi Ítélőtábla határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény miatt tavaly szeptemberben jogerősen öt év börtönre ítélte azzal, hogy leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság emellett Ahmed H.-t tíz évre kiutasította Magyarországról.

A férfi idén január végén le is töltötte a 2015. szeptember 19-i elfogásától számított ötéves büntetése kétharmadát. Ténylegesen azonban nem szabadult, mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a kiutasítás végrehajtása miatt 72 órára elrendelte az idegenrendészeti őrizetét. Ezt a bíróság akkor további hatvan nappal meghosszabbította azzal az indokkal, hogy a hatóságnak a kiutazáshoz szükséges úti okmányok beszerzéséhez, a kitoloncolás megszervezéséhez további időre van szüksége.

Rovatok