Index Vakbarát Hírportál

Meg akarta ölni a szomszédait, terrorcselekménnyel vádolják

2019. szeptember 12., csütörtök 09:07

Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy Győr környéki férfi ellen, aki azzal fenyegette meg az ügyészséget, hogy megöli szomszédja feleségét, ha nem foglalkoznak az általa kezdeményezett üggyel - közölte a főügyészség az MTI-vel.

A férfi és a szomszédos család között kialakult haragos viszony 2010 őszére tettlegességig fajult. Ezután a vádlott 2011 nyarán légpuskával meglőtte a szomszéd családfőt, 2015-ben pedig levélben és egy napilap olvasói levelében fenyegette meg szomszédasszonyát. A férfit a bíróság akkor felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A vádlott tavaly nyáron feljelentést tett a 2010-ben történt bántalmazása miatt, de azt elévülés miatt elutasították. Ekkor a vádlott két beadványban is azzal fenyegette meg az ügyészséget, hogy "ha nem kap erkölcsi és anyagi elégtételt", ha nem foglalkoznak az ügyével, akkor a szomszéd férfi feleségét mint felbujtót megöli késsel, baltával, benzinnel és gyufával. Idén februárban aztán a nőt magát is megfenyegette levélben.

A férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Rovatok