Index Vakbarát Hírportál

Tudták, hogy az élénkzöld és a kék mindig is a Fidesz színe volt?

2019. szeptember 13., péntek 15:51

Ezt a vádat szombaton a Fény utcai piacon meghallgathattam, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre a kormányinfón, hogy miért rejtegetik a fideszes, elsősorban fővárosi kerületi polgármesterek mostani kampányukban a Fidesz-logót, és miért nem használják a párttól megszokott arculati elemeket.

A jelenségről, és néhány kerületvezető, valamint Kósa Lajos magyarázatáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Még ezeknél is pikánsabb azonban, hogy Gulyás a válaszát azzal folytatta, hogy Láng Zsolt II. kerületi polgármesterjelölt erre ott azt mondta, hogy

mindig ekkora volt a logó, az elmúlt 3 választáson is, és a színek is ezek voltak, mégsem voltak ilyen vádak.

Amit tehát 2014-ben mutatott magáról Láng Zsolt:

Vagy, amivel még korábban jelentkezett a választók bizalmáért:

Az színre, formára megegyezik tehát azzal, amilyen kampányelemekkel most küzd a második kerületi választópolgárok szavazataiért:

Az arculat-nem-váltásnak pedig, nyilván véletlenül sincs köze ahhoz, hogy a második kerületi önkormányzat, feltehetően közpénzen, éppen egy ilyen kampányt folytat Láng, azaz a kerület népszerűsítésére:

Frissítés: mi nem találtuk az interneten, de a kerületi Fidesznek még volt egy példánya Láng Zsolt 2010-es plakátjából, és annak színe valóban zöldes árnyalatú volt. Meg is mutatjuk, a pártkommentárral együtt:

 A korábbi, illetve a 2014-es arculatról ugyanitt nem ejtettek szót.

Rovatok