Lassan éri el hazánkat az érkező hidegfront, de szerdára jelentősen lehűl az idő. A kedd hajnali, reggeli esők után a felhőzet kedden délutánra nagyrészt feloszlik, csak a déli megyékben marad meg estig. Kedden elszórtan alakulhat ki zápor, délen, délnyugaton néhol zivatar, de este délen eső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
Kedden nappal még 18-25 fok valószínű, de délen néhol 26, 28 fok is lehet.
Kedden éjszakára 7-12 fokra hűl le a levegő. A szélvédett helyeken pár fokkal hűvösebb, míg a felhősebb déli tájakon néhány fokkal enyhébb lehet a hajnal.
Szerda hajnalban tovább csökken a felhőzet, de a déli határvidéken az erősen felhős, borult égből eső még előfordulhat.
Szerdán napközben kevés felhő, sok napsütés várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik, az Alpokalja térségében viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán már csak 16 és 20 fok között valószínű.