Az örökbefogadásról azt tartjuk, hogy egy jobb élet lehetőségét adja azoknak a gyerekeknek, akikről lemondtak a szüleik. De mi van akkor, ha az örökbeadást úgy hajtják végre, hogy azzal embertelen módon kiszakítanak egy gyereket megszokott környezetéből? Egy olyan gyereket, akinek egyszer már át kellett élnie a vér szerinti anyja elvesztését is. Vajon egy gyerek lelki sebei begyógyulnak-e ezután, és későbbi életére milyen hatással lesz az, hogy második új élete megkezdése előtt is sírva kellett elszakadnia a korábbitól?
Ez történt azzal a másfél éves kislánnyal, akit ebben a cikkben Zsuzsinak fogunk nevezni, de nem ez az igazi neve. A komoly jogi kérdéseket is felvető eljárás részleteit igyekeztünk a hatóságok oldaláról is megismerni, de a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól, illetve a Pest Megyei Kormányhivataltól is ugyanaz a válasz érkezett kérdéseinkre: az érintett kiskorú személyiségi jogainak és személyes adatainak védelme miatt semmilyen információt nem közölhetnek.
Tiszteletben tartva a törvényeket és a személyiségi jogok védelmét, ebben a történetben mi sem nevezzük meg a pontos helyet és az érintettek nevét. A történet elmeséléséhez válasszuk a leggyakoribb női és férfi keresztneveket. László és Mária egy roma házaspár. Egy észak-magyarországi településen élnek rendezett körülmények között. Felnőtt gyerekeik vannak, László egy iskolában dolgozik, és hivatalos nevelőszülő. Évekkel ezelőtt három roma testvér került hozzájuk gondozásba. Mindannyian iskolába járnak, a legnagyobb fiú kifejezetten jó tanuló.
Tavaly László és Mária még egy gyermeket vállalt nevelőszülőként. Ekkor került hozzájuk Zsuzsi, aki akkor mindössze másfél hónapos volt. Mivel Zsuzsi a Lászlóéknál nevelt három gyerek másod-unokatestvére, a gyámhatóság is úgy ítélte meg, hogy a roma kislány jó helyen lesz a rokonai mellett.
Több mint egy év telt el. Gondozták, nevelték, etették, pelenkázták Zsuzsit, aki most már másfél éves. Zsuzsi megszokta új otthonát, nagyon megszerették őt a nevelőszülők és a három nagyobb gyerek is. Erős kötelék alakult ki közöttük. Zsuzsi úgy szólítja Máriát, hogy anya.
A nevelőszülők számítottak arra, hogy a kislányt a gyámhatóság előbb-utóbb örökbe fogja adni, és el kell majd szakadniuk tőle. Mária és László ezért maga is örökbe fogadta volna a kislányt. Erre azonban nem volt lehetőség: egyrészt azért, mert a nevelőszülőknek nem szokták örökbe adni a gyerekeket, másrészt Mária és László már mindketten közel ötvenévesek, ilyen korú szülőknek pedig nem engedik meg a jogszabályok az örökbefogadást (az örökbe fogadó szülő a gyermeknél legalább 16 évvel, legfeljebb 45 évvel lehet idősebb).
Mária és László ezután nagykorú lányukat kérték meg az örökbefogadásra, akinek szintén rendes munkája van egy közeli város hivatalában. Lányuk örömmel vállalta ezt, hiszen ő is kötődött a kislányhoz. El is végezte az örökbe fogadó szülőknek előírt tanfolyamot, ami több tízezer forintba került, de a hatóságok végül nem támogatták, hogy ő legyen az örökbe fogadó szülő.
Mária és László aztán szeptember elején kaptak egy értesítést arról, hogy Zsuzsit örökbe fogják adni valakinek, ezért a gyermekvédelmi gyám, egy örökbefogadási tanácsadó és a leendő örökbe fogadó szülők látogatják meg őket szeptember 9-én délelőtt 10 órakor.
A nevelőszülők úgy tudták, hogy az örökbe fogadó szülők csak ismerkedni jönnek Zsuzsival. Ez így is szokott lenni. A folyamat általában hetekig, hónapokig tart, hogy kialakuljon a bizalom, mielőtt az örökbe fogadó szülők végleg magukhoz veszik a gyereket. Itt azonban valamiért nagyon nem ez történt. Az események még a tapasztalt gyermekvédelmi szakembereket is megdöbbentették.
Szeptember 9-én megérkeztek Lászlóékhoz az örökbe fogadó szülők, a törvényes gyám (aki egyben a másik három gyerek gyámja is) és egy örökbefogadási tanácsadó. Máriáék megmutatták nekik, hol él a kislány. Zsuzsi büszkén mutatta a vendégeknek a játékait és a kertben tartott állatokat.
A gyermekvédelmi gyám, aki rendszeresen látogatta a családot, elég ideges volt. Közben az örökbefogadási tanácsadó azt mondta:
Nekem ezt a gyereket igazgatói utasításra azonnal örökbe kellett adnom, gyorsan, gyorsan.
Amikor a legnagyobb fiú rákérdezett, hogy miért akarják elvinni tőlük Zsuzsit, a gyám azt felelte: „Neked ehhez semmi közöd.”
Kis idő után a gyám azt javasolta, hogy menjenek el egy játszótérre, és ott folytassák az ismerkedést. Mivel helyben nincs játszótér, ehhez a szomszéd településre kellett átmenniük autóval. A vendégek azt kérték, hogy Zsuzsi hadd utazzon velük az autóban, ezért elkérték Máriáék gyerekülését, és áttették az ő kocsijukba. Amikor Mária be akart szállni a kislány mellé az autóba, azt mondták neki: ő ne ebbe a kocsiba üljön, inkább a gyámmal együtt egy másik autóval kövessék őket.
A gyerek sírni kezdett. Mária szólt, hogy „de hát a gyerek sír”. „Hadd sírjon!” – felelte a gyám.
A szomszéd településre érve elkezdett esni az eső, ezért a társaság a helyi művelődési ház felé indult, hogy ott folytassák az ismerkedést a kislánnyal. Amikor a művházhoz értek, a Máriát szállító gyám valamiért nem állt meg az autóval, tett még néhány kört, amíg az örökbefogadási tanácsadó és az örökbe fogadó szülők kiszálltak az autójukból, és be tudtak menni a kislánnyal az épületbe.
Amikor leparkoltak, a gyám azt mondta Máriának, hogy ő ne szálljon ki az autóból, és ne menjen be a művházba, hadd foglalkozzanak az örökbe fogadó szülők a kislánnyal odabent. Közben elmúlt dél, Mária egyre türelmetlenebbé vált. Nem tudta, mi történik bent a kislánnyal, Zsuzsi hogy viseli, hogy nagyrészt idegenekkel van körülvéve. Szólt a gyámnak, hogy haza kéne indulniuk, mert enni kéne adni a kislánynak, pelenkázni kellene, és le kéne fektetni a délutáni alvására.
A gyám erre azt javasolta Máriának: szívesen hazaviszi őt kocsival, a többiek meg majd ellesznek itt addig Zsuzsival. Mária azonban nem volt hajlandó a gyerek nélkül hazaindulni. Csak az érdekelte, mi történik bent Zsuzsival, mennyire sír, hogyan viseli az ismerkedést. Végül Mária csak benyitott a művházba, és rögtön meghallotta a kislány sírását. Amikor Zsuzsi meglátta Máriát, azt kiabálta neki, hogy „anya, anya”. Ő odament hozzá, átölelte, próbálta megnyugtatni.
Kijöttek a művelődési házból, de ekkor újabb váratlan fordulat történt. A gyám azt mondta, hogy akkor most a gyereket elviszik a kb. egyórányi útra lévő városba „kitölteni a papírokat”. Mária nem értette, milyen papírokról van szó, különben is a férje a hivatalos nevelőszülő. Ő nem akart elmenni semmilyen városba, csak haza akart menni Zsuzsival együtt.
Ezután nem egészen tisztázott körülmények között az örökbe fogadó szülők, a gyám és az örökbefogadási tanácsadó visszaültették az autójukba Zsuzsit a Máriáéktól elkért gyerekülésbe, és elhajtottak a kislánnyal. A gyám újra azt ajánlotta Máriának, hogy hazaviszi, de ő már nem volt hajlandó visszaülni vele az autóba.
A gyermeket egy szál cumival és egy cumisüveggel vitték el. László és Mária azóta sem tudják, hol van. Olyan hirtelen történt minden, hogy a kislány szokásait, időbeosztását sem tudták elmondani az örökbefogadó szülőknek, és a kislány gyógyszereit sem tudták odaadni nekik, amit pont olyan problémák miatt kellene szednie, amit az ilyen traumatikus élmények válthatnak ki nála. Az a legkevesebb, hogy a vendégek Máriáék gyerekülését is magukkal vitték, amit azóta sem kaptak vissza. A furcsa történéseknek mások is szemtanúi voltak. Egyik forrásunk azt mondta:
Kutyát nem lehet elvinni egy menhelyről úgy, ahogy ezt a kislányt elvitték.
László, a hivatalos nevelőszülő aznap délután kapott egy emailt. Ebben arról tájékoztatták, hogy az illetékes gyámhivatal három nappal korábban (szeptember 6-án) azt a határozatot hozta, hogy Zsuzsit titkos örökbefogadás útján azonnal átadják az örökbe fogadó szülőknek.
László és Mária teljesen kikészült. Az események a másik három gyereket is megviselték: a kisebbik lány tépkedi a haját az iskolában, a nagyfiú agresszív lett, közben ismerősének könnyes szemmel meséli, hogy elvitték tőlük Zsuzsit. Ebben a légkörben élnek több mint egy hete.
A történteket több ember elmesélése alapján rekonstruáltuk, olyanokkal is beszéltünk, akik érzelmileg nem annyira érintettek, mint a családtagok. Miután a hivataloktól választ nem kaptunk, bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk a történet másik oldalát megvilágítani. Az elmesélések alapján elhangzottak olyan utalások, hogy a gyám, az örökbe fogadó szülők és a velük lévő tanácsadó esetleg tarthattak Lászlóék haragjától, fenyegetve érezhették magukat, azért próbálhatták ilyen rohamtempóban intézni az örökbefogadást. Lászlóék családjának érzelmi felindultsága érthető, de a történtek nem utalnak arra, hogy bármitől is tartani kellett volna a kislányért érkező vendégeknek, mondta egyik forrásunk.
Az ügyben a család emberrablás miatt tett feljelentést. Mások átgondoltabban akarnak feljelentést tenni hivatali visszaélés, okirat-hamisítás, gondozási hely megváltoztatása vagy kiskorú veszélyeztetése miatt. Olyan információk birtokába is jutottunk, hogy az ügyben belső vizsgálat indult.
Minden ilyen esetben elsődlegesen azt érdemes nézni, hogy mi felel meg a gyerek érdekének, mondta az Indexnek az esettel kapcsolatban Szlankó Viola pszichológus, az SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója, akit szintén meglepett, hogy Zsuzsi örökbefogadását ilyen módon intézték.
A korai kötődésnek nagyon nagy szerepe van az ember későbbi élete során. Egy gyerek számára épp elég traumatizáló élmény az, hogy elszakad a vér szerinti anyjától, amikor pedig ilyen körülmények között szakítják el a gondozójától, megszokott környezetétől, ez másodszor is megtörténik vele, mondta a szakember.
Nem véletlen, hogy az örökbefogadás során a barátkozási, ismerkedési időszak legalább egy hónapig szokott tartani. A gyereknek kezdetben nagyon fontos, hogy vele legyen a gondozója, akiben megbízik. Így van esély arra, hogy az örökbe fogadó szülővel bizalmi kapcsolatot alakíthasson ki. Ugyanilyen fontos, hogy a nevelőszülők és az örökbe fogadó szülők is megismerkedjenek egymással, megosszák egymás között a gyerek nevelésével kapcsolatos tudnivalókat.
Mi történik, ha egy gyereket ilyen váratlanul szakítanak el attól, akihez már elkezdett ragaszkodni? Szlankó Viola szerint nem biztos, hogy, ennek következményei azonnal jelentkeznek. Előfordul, hogy a gyereken kezdetben semmi nem látszik, próbál alkalmazkodni új környezetéhez, aztán egyszer csak bepisil, agresszívvé válik, alapvetően bizalmatlanná válik a külvilággal.
Egy ilyen újbóli trauma fokozatosan az általános mentális állapotára, az élete viselkedéses, érzelmi és társas aspektusaira is komoly hatással lehet. Ez az örökbe fogadó szülőknek sem jó.
A szakember azt mondta: eddigi pályafutása során hasonló esetet csak akkor látott, amikor egy nevelőszülő arról kapott határozatot, hogy egy napon belül adja át az általa születése óta gondozott gyereket a vér szerinti szülőnek. Ezekre az esetekre (hazagondozás) ugyan nincs protokoll, de Szlankó Viola szerint itt sem helyes ilyen gyorsan intézni az ügyeket, mert a gyerek ebben is sérülhet. Magyarországon valóban nem támogatják azt, hogy a nevelőszülő fogadja örökbe a gyereket. Egy tavalyi ombudsmani jelentés is utal arra, hogy a képzett nevelőszülők állami feladatot látnak el, és ha gyermekeket fogadnak örökbe, akkor kevesebb energiájuk maradna a munkájukra, más gyermekek segítésére.
(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)