„Lebonyolításában korrekt és sikeres, ugyanakkor eredménytelen nagygyűlés volt a szombati” – így értékelte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a 24.hu kérdésére a hétvégi nagygyűlésen történteket.
Egészen pontosan azt, hogy az eseményre meghívott orvosok egyszerűen kifütyülték Horváth Ildikó egészségügyi államtitkárt, amikor Horváth a saját életéből kezdett anekdotákat mesélni. Hasonló fogadtatásban volt része a Miniszterelnökség helyettes államtitkárának, Szalay-Bobrovniczky Vincének, aki a béremelést emlegette fel, mire ő szintén megkapta az orvosok többségétől a piros lapot.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint viszont nem igazak az államtitkárok kifütyüléséről szóló hírek. Ugyanakkor úgy fogalmazott:
Kétségtelen, hogy a kormányzati szereplők üres kézzel érkeztek a nagygyűlésre, ezt pedig rossz néven vették az orvosok.
Éger szerint bár a nagygyűlés eredménytelen volt, mégsem szükségtelen és haszontalan, mert kedd délután megindulnak a tárgyalások. Mint mondta, már keresték a minisztériumtól, és előrevették a nyugdíjas dolgozók visszafoglalkoztatásának megkönnyítését.