Index Vakbarát Hírportál

Lövés miatt zárták le a Soroksári utat, a gyanúsítottakat elkapták

2019. szeptember 27., péntek 13:04 | aznap frissítve

Több bejelentés is érkezett a rendőrségre délelőtt, hogy a IX. kerületi Soroksári úton többen verekednek, valamint, hogy egy lövés is eldördült a 84-es számú ház közelében – értesült a Blikk.hu. A helyszínre a TEK is kivonult, a Soroksári út egy része egy ideig le is volt zárva. 

Az épületet átvizsgálva azonban nem találtak fegyverest, csupán egy lakásban magára hagyott kilencéves kislányt. A Police.hu szerint a helyszínre érkező járőröknek a 38 éves sértett nő elmondta, hogy megtámadták, emiatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A nő azt is megmutatta a rendőröknek, hogy a támadók merre menekültek el.

A feltételezett elkövetőket később megtalálták, a két férfi és a három nő Soroksári úti lakásokban bujkált, őket előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Egyikőjüknél találtak egy gáz-riasztó fegyvert is, amit lefoglaltak.

A IX. kerületi Rendőrkapitányság a három nő és a két férfi ellen fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, mind az öt gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Rovatok