Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Visszadobom a túlárazott Lánchíd tendereket

2019. szeptember 28., szombat 11:40

A főpolgármester a túlárazott Lánchíd tendereket ugyanúgy visszadobja, ahogy kétszer is tette azt a 3-as metró infrastruktúra pályázataival. A Lánchíd pedig ugyanúgy megújul, ahogy felújítjuk a 3-as metrót is

- írja közleményében a főpolgármester kommunikációs igazgatója.

Pénteken írta meg az MTI, hogy nyolc ajánlat érkezett a Lánchíd, a Széchenyi István tér és a budai váralagút felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban az ajánlattételi felhívásban előírt határidőig. A DÖMPER Kft. 27 milliárd 998 millió forintos, az STR Mély- és Magasépítő Kft. 27 milliárd 170 millió 408 ezres, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 25 milliárd 917 millió 856 ezres, az A-Híd Építő Zrt. pedig 24 milliárd 643 millió 130 ezer forintos ajánlatot tett.

A közlemény általánosságban fogalmaz, de amennyit ebből a két mondatból le lehet szűrni, a főpolgármester éppen azt üzeni, ha túl van árazva az a tender, akkor nem fogadja el. Nyilván a következő napokban kiderül, mit is jelent ebben az esetben a gyakorlatban ez a közlemény.

Májusban  írtunk  a Lánchíd-felújításról utoljára.

Rovatok