Index Vakbarát Hírportál

Egy másik, ittas vezetés miatt indult ügyben ma állt volna bíróság elé a ceglédi cserbenhagyó gázoló

2019. szeptember 30., hétfő 12:20

Felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt és az Index információja szerint több büntetőeljárás is folyik az ellen a férfi ellen, aki a hétvégén gázolt halálra egy 17 éves biciklis lányt Cegléden, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A Pest Megyei Főügyészség közleménye szerint a sofőrnek a baleset idején sem volt jogosítványa és 

éppen ma kellett volna bíróság elé állnia egy másik, ittas vezetés miatt indult büntetőügyben.

A lány társával kivilágított biciklivel, az út jobb szélére húzódva haladt, amikor a sofőr előzgetni kezdett. Az egyik előzés alatt a férfi nem vette észre az úttesten előtte haladó kerékpárosokat. A gépkocsija jobb első részével előbb a lány, majd a fiú kerékpárjának ütközött, derül ki az ügyészség közleményéből.

Bár a sofőr észlelte, hogy balesetet okozott, mégsem nem állt meg segíteni. Az autót Cegléden hagyta, majd Csemőre ment vissza, ahol a gépkocsi indítókulcsát és távirányítóját az út menti árokba dobta. A rendőrök végül itt fogták el és vették őrizetbe a férfit.

A rendőrség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítja a férfit. Az ügyészség indítványozta a sofőr letartóztatását, melyről ma délután dönt a bíróság. 

Rovatok