Index Vakbarát Hírportál

Húsz év fegyházra ítélték a nagyecsedi gyilkost

2019. szeptember 30., hétfő 13:41

Nem jogerősen húsz év fegyházra ítélték emberölés bűntette és fogolyszökés vétsége miatt azt férfit, aki tavaly nyáron eltávozása alatt ölte meg barátnőjét - közölte a Nyíregyházi Törvényszék az MTI-vel. Az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért és eltérő minősítésért fellebbezett.

A férfi tavaly júniusban eltávozást kapott a börtönből, hogy meglátogathassa beteg édesapját. A férfi elhatározta, hogy az eltávozás ideje alatt megszökik, bujkálni fog, ezért rábeszélte a 19 éves barátnőjét, hogy tartson vele. A nő el is indult vele, de meggondolta magát, és megpróbálta rávenni a férfit, hogy menjen vissza a börtönbe. Erre Z. Sándor egy cipőfűzővel megfojtotta őt Nagyecseden egy erdős részen. Egy nap bujkálás után fogták el a rendőrök egy lakatlan házban.

Mint májusban megírtuk, a 30 éves Z. Sándor először beismerte a gyilkosságot és lemondott a tárgyalás jogáról, majd majd miután megtudta, hogy visszaesőként és fogolyszökés miatt akár több mint 23 évet is kaphat az emberölésért, meggondolta magát, és tárgyalást kért. A férfi egyébként már három éve volt börtönben csalás miatt.

Rovatok