Hivatalosan áramszolgáltatók lámpaoszlopaira csak akkor lehet politikai plakátot kihelyezni, ha arra a tulajdonos engedélyt adott, azonban a Debreciner portál szerint ilyennel nem rendelkezik a Fidesz, mégis tele vannak plakátolva Debrecen lámpaoszlopai. A portál megjegyzi, hogy
amíg a szomszédos Nyíregyházán hasonló eset miatt letépkedték az ellenzéki induló plakátjait, addig a debreceni helyi választási bizottság (HVB) egyelőre nem intézkedett a fideszes visszaélések miatt.
Debrecen ellenzéki polgármesterjelöltje, Varga Zoltán szerint a Fidesznek nincs engedélye a plakátok kihelyezésére, és hiába küldött képi bizonyítékokat, a HVB azokat elutasította. Fellebbezésként videót is készített a szerinte engedély nélkül kihelyezett plakátokról:
Varga állítja, hogy sem az e.on, sem az ESMA Reklám Zrt. nem adott engedélyt a Fidesznek, hogy a lámpaoszlopaira plakátokat helyezzenek ki. A politikus ezt onnan tudja, hogy ő maga kért engedélyt, hogy plakátozhasson az oszlopokon, azonban az ESMA az e.on nevében is jelezte neki, hogy semmilyen politikai pártnak nem adnak engedélyt kampányplakátolásra.
Pártállástól függetlenül, egyetlen jelöltnek vagy jelölőszervezetnek sem áll módunkban oszlophasználati engedélyt adni
- áll a hivatalos válaszukban. Varga az ESMA-nak is elküldte azokat a fotókat, amelyeket a HVB-nek is, és onnan azt a választ kapta, hogy a fideszes plakátokra sem adott a cég engedélyt. Varga ezt is jelezte a helyi választási bizottságnak, ahonnan az alábbi válaszokat kapta:
Mindezek alapján sikerült megállapítaniuk, hogy Varga bizonyítékai nem alkalmasak érdemi vizsgálat elindításához. Ezért küldött Varga videót is, de szerinte az egyértelmű bizonyítékok ellenére a HVB ezután sem fog alapot találni ahhoz, hogy eljárást indítsanak.
Nyíregyházán hasonló miatt az ottani HVB az ellenzéki plakátok eltávolítását kérvényezte, amelyeket végül - Varga szerint - önkormányzati hatósági segítséggel szaggattak le. A kérdés csak az, hogy ugyanaz az eljárás miért nem vonatkozik a Fideszre, ha az ellenzékre igen. Ahogy Debrecenben, úgy Nyíregyházán is elutasították az ellenzék hasonló beadványait, és Varga szerint, ha a fellebbezésnek sem adnak helyet, akkor mindkét esetben bíróságig viszik az ügyeket.