Index Vakbarát Hírportál

Többszázan tüntettek a TV2 épülete előtt

2019. október 2., szerda 18:39 | aznap frissítve

A rossz idő ellenére is nagyjából két-háromszáz ember gyűlt össze szerda este a TV2 épülete előtt, miután a tévé és az Origo azt állította László Imre DK-s politikusról, az ellenzék újbudai polgármesterjelöltjéről, hogy még 2012 környékén többször is zaklatta szexuálisan az egyik női beosztottját, egy orvosnőt. László napközben kitalációnak nevezte a történteket, és a Facebook-oldalára azt írta, hogy hazug lejáratással és aljassággal akarnak ellene harcolni.

A tüntetésen ott volt több fővárosi ellenzéki polgármesterjelölt, illetve beszédet mondott Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármesterjelöltje, valamint Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, aki elmondta, nem engednek a hazugságoknak és az erőszaknak, mindnyájan kiállnak László Imre mellett.

Minden támadás megerősít bennünket, már alig várjuk a következő leleplező anyagot

– fogalmazott a Párbeszéd politikusa, aki szerint a hányós szmájli és a Fidesz narancssárga logója nagyon hasonlít egymásra. Mindemellett felhívta a figyelmet, hogy pont az erőszakmentesség világnapján kaptak aljas támadást, amikor a lehető legkevesebb hazugságnak és erőszaknak kellene történnie.

„Milyenek azok az emberek, akik ebben az épületben dolgoznak?” – tette fel a költői kérdést Niedermüller, és a csatorna dolgozóinak morális felelősségét taglalta hosszan.

Ezek az emberek a gyűlölködés katonái, ők teszik tönkre az országot

– jelentette ki. Szerinte gőzük sincs az ott dolgozóknak, hogy kiről állítanak hazugságokat.

Az utca túloldalán parkolt Karácsony ledfalas kampányautója, amin a beszédek után levetítették az esti Tények adását. Mindvégig azt várta a tömeg, hogy beolvassák-e a petíciójukat, amit délután Karácsony és László vitt be az épületbe, közben pedig folyamatosan azt skandálták, hogy hazudik a TV2, a fütyüléstől alig lehetett hallani az adást. 

A csatorna híradója ugyan röviden beszámolt a tüntetésről, és elhangzott, hogy Karácsony cirkuszolni érkezett az épület elé, de közben inkább csak arról mutattak képeket, ahogy Karácsony nem válaszolt a kérdéseikre. Miután világossá vált, hogy nem olvassák be a petíciót, a helyszínen az eddigieknél is hangosabb pfujolás és „hazudik a TV2” skandálás alakult.  

Nem sokkal később megérkezett László Imre is, akit nagy tapssal fogadott a tömeg, László meg is köszönte, hogy ennyien eljöttek. Szerinte a kormánypárt minden olyat megtesz, amit intelligenciával, tisztességgel és normális vetélkedéssel nem lehet jellemezni. „Teljesen mindegy, hogy hogyan semmisítenek meg egy embert, meg kell semmisíteni, mert azt mutatják a felmérések, hogy a Fidesz a főváros legnagyobb kerületében vesztésre áll” – jelentette ki, és hozzátette, ennek a rendszernek semmi se drága, ő se számított.

Megviselt a történet, természetesen, de erőt merítek belőle, és ha lehet, kettőzött erővel fogok küzdeni a rendszer ellen, amely mindent számításba vesz, ami nem emberi

– mondta.

Karácsony később egy rögtönzött helyreigazítást tartott, egyesével cáfolta a Tények róla szóló állításait. Arról is beszélt, hogy mostantól valamilyen formában minden nap reagálni fognak a TV2 híradójában elhangzottakra, de ezt nem fejtette ki bővebben.

A tüntetés végén még kivetítették az épület falára a Fidesz logóját, ami pár másodpercenként hányós szmájlivá változott, mellette pedig az esemény meghirdetett címe volt olvasható: „Hányunk a hazugságaitoktól.” Kevéssel hét előtt aztán befejeződött a demonstráció, és rövidesen kiürült az épület előtti rész.

(Borítókép: Cseke Balázs / Index)

Rovatok