Index Vakbarát Hírportál

Amikor Borkai és Bübü a csúcsra ért

2019. október 8., kedd 07:20

Egyelőre rejtély, ki mozgatja a szálakat a Borkai-botrányban, politikai, üzleti, de akár magánéleti motiváció is állhat a nem mindennapi „szivárogtatás” mögött. Borkai mellett akár barátja, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd is célpont lehetett, a Bübüként ismert ügyvéd a Borkai-éra alatt nőtte ki magát, de a csúcsig jó pár ellenséget szerzett magának.

A sportban nem fair egy nagy ütés után még egyet bevinni...

– ezt vallja Borkai Zsolt, Győr polgármestere, aki egy régebbi Kisalföld-interjúban így kommentálta azokat a pletykákat, miszerint a 2019-es választásokon nem őt indítja majd a Fidesz.  Sokan gondolták úgy, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság éléről 2017-ben kiszorult polgármester politikailag is meggyengült és kegyvesztett lett Orbán Viktornál. De nem így alakult. Nyáron a Fidesz bejelentette, hogy újra Borkait indítja. Esélyes, mert népszerű jelölt, Győr pedig bezzegváros, szépen fejlődik, százmilliárdok mentek el fejlesztésre. 

Ha a sportban nem is fair egy nagy ütés után még egy nagyot bevinni, a politikában, az üzleti világban és a magánéletben nem feltétlenül van így. Márpedig egyelőre rejtély, hogy a napokban aktivizálódott, Borkait és bizalmasát-barátját, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd-nagyvállalkozót célba vevő blog ismeretlen szerzőjének vagy szerzőinek indítékai mögött melyiket kell keresni a három közül. Politikai akciót, elszámolási vitát esetleg magánéleti szálat? És bár a blogon közölt felvételek eredetinek tűnnek, korántsem biztos, hogy a súlyos gazdasági bűncselekményeket megemlítő kísérőszöveg tartalmára is hasonlóan erős bizonyítékai vannak a tárban a magára csak az Ördög ügyvédjeként hivatkozó ismeretlennek, ismeretleneknek.

A videó értelemszerűen azokban a győri vállalkozói körökben is beszédtéma, ahol nemcsak Borkait, de a szexparti másik szereplőjét, az ismerősei körében Bübüként emlegetett Rákosfalvyt is jól ismerik. Rákosfalvy és Borkai együtt értek fel a csúcsra, még ha ez a kifejezés az adriai szexparti nyilvánosságra kerülése után új értelmet is nyert. Rákosfalvy tizenvalahány évvel ezelőtt még közel sem volt annyira sikeres és dúsgazdag vállalkozó, mint amivé a Borkai-éra alatt vált. És Borkai is sokat köszönhet Rákosfalvynak, aki még évekkel ezelőtt is fennen hangoztatta barátai-ismerősei körében, hogy a polgármester mentora.

Ahogy egyik ismerőse megfogalmazta az Indexnek: Borkaié lett a hatalom, Bübü volt az ész a csapatban, így a páros a hosszú évek alatt nem kis befolyásra tett szert Győrben. A kezdetekben persze kellett még valaki az ész és a hatalom mellett, aki tőkeerős, a helyi vállalkozók szerint ezt a szerepet töltötte be Rákosfalvy egyik üzlettársa, Somogyi János, aki már akkor a megye egyik milliárdosának számított, amikor Bübüék még nagyon a hátsó sorban kullogtak.  

Míg Rákosfalvyt okos, dörzsölt fickónak írták le ismerősei, addig Borkairól jellemzően az ellenkezőjét. A nyolcvanas években még sikeres tornász a sportkarrierje után nem nagyon tudott labdába rúgni az üzleti életben, pedig próbálkozott. Később dolgozott testnevelő tanárként, a kilencvenes évek végétől pedig iskolaigazgatóként is, egészen 2006-ig. Még a kilencvenes években megpróbálkozott az MDF színeiben a parlamentbe jutni, de akkor nem sikerült neki. 2006-ban a Fidesz és a KDNP támogatásával azonban már megválasztották polgármesternek, azóta is ő a város vezetője. 2010-ben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke lett. Ő maga úgy nyilatkozott erről, hogy a polgármesterség a munkája, az tehát az első, és csak utána jön a MOB mint társadalmi munka. Ez érződött is a MOB-os karrierjén, sokan panaszkodtak arra, hogy szinte lehetetlen bejutni hozzá, és nem végzi megfelelően a feladatait. 

Azzal, hogy Borkai 2006-ban polgármester lett, kinyitott egy kaput a feltörekvő ügyvédnek, Rákosfalvynak. „Pufi kis dagadt gyerek volt, álmomban nem gondoltuk, hogy ekkora ember lesz belőle” – mondták Rákosfalvyról azok, akik évtizedek óta ismerik. Rákosfalvy még évekkel ezelőtt a Borkai vezette önkormányzatnak is dolgozott jogászként, de a Fidesz országgyűlési frakciójával is megbízási szerződésben állt: az akkor még frakcióvezetőként dolgozó Lázár Jánosnak adott jogi tanácsokat több mint nyolcmillió forintért. 

Az első komolyabb üzletet a második Orbán-kormány hivatalba lépése után csinálta, de a biznisz nem jöhetett volna létre a Borkai vezette önkormányzat háttértámogatása nélkül: a győri ipari park környékén olcsón vásárolt fel szántóföldeket, amelyek azután egy offshore céghez kerültek. Csakhogy az offshore cégek szálai is Rákosfalvy (és élettársa) felé vezettek, a szántókat pedig szépen lassan átminősítették, majd jó pénzért eladták az Audinak. Ezt az ügyet hiába tárta fel a sajtó, nem lett következménye, hacsak nem az, hogy a győri gazdasági élet szereplői számára nyilvánvalóvá vált, kik lettek az új kiskirályok, akik ráadásul érinthetetlenek is. 

A „győri együttműködés rendszerének” persze nemcsak ők ketten lettek a haszonélvezői, hanem az a négy-öt nagyvállalkozó is, aki elfogadta az új szereposztást, és részt vehetett azokban a fejlesztésekben, amelyekre Borkai olyan büszke. Rákosfalvy pedig szárnyal, még sportfronton is: jelenleg a Magyar Úszó Szövetség elnökségének, valamint a győri atlétikai klub felügyelőbizottságának is tagja.

A hatalom és befolyás azonban mellékhatásokkal is jár: ha az egyszerű embereket nem is érdeklik feltétlenül, hogy kik az új rendszer haszonélvezői, akik kiestek a pikszisből, nem nézték jó szemmel az erőviszonyok átrendeződését. Mindennek a jelenlegi botrányban azért lehet jelentősége, mert a Rákosfalvy és Borkai nem mindennapi életébe bepillantást engedő blog mögött akár egy sértett vállalkozó is állhat, akad belőlük bőven. 

A páros irigyei-haragosai egy időben abban bíztak, hogy Borkai meggyengült a Fideszben, és ezért előbb-utóbb leveszik a tábláról. Tény, hogy a 2016-os, nem túl jól sikerült riói olimpia után Borkai MOB-os pozíciója meggyengült. 

Sokan panaszkodtak rá a vezetési stílusa miatt, kifogásolva, hogy Győr irányítása mellett egyszerűen nem marad ideje a MOB-os munkájára. Ekkor a Fideszen belül is többen megmozdultak, hogy a MOB-ból elmozdítsák, ebben a szervezkedésben Kósa Lajos járt az élen. Pedig Borkai mindent bevetett. Például még a MOB-tisztújítás előtt kapóra jött neki, hogy Orbán Viktor a Modern Városok Program keretében Győrbe látogatott, ezzel pedig jelezni tudta a polgármester a nagyfőnök politikai támogatását.

A Fidesznek nyilván nem állt érdekében nyíltan nekimenni, ezért a sportpolitikai teljesítményét bíráló fideszeseket is „leállították”, de a verdikt nem maradt el, Borkai 2017-ben el is bukta ezt a pozíciót . Voltak, akik ebből azt a következtetést vonták le, hogy Borkai kegyvesztett lett, ezért már polgármesternek sem kell. A Fidesz most mégis őt indította, és nagyon úgy tűnik, hogy a párt legutóbbi kongresszusán, amikor Orbán a bajtársiasságról papolt, a Borkai-ügyre utalt. Márpedig ha így volt, akkor a Fidesz vezetése számított az „Ördög ügyvédjének” színre lépésére. 

Ha a blog megáll a szexvádaknál, és nem jön elő egyértelmű bizonyíték arra, hogy Borkai bűncselekményeket követett el, például kemény drogot fogyasztott, vagy titkos külföldi bankszámlákon pihenteti a pénzét, akkor közel sem biztos, hogy egyáltalán megrengeti egy ilyen botrány a betonbiztosnak gondolt győri pozícióját. Mert a város amúgy jól áll. Orbán éppen a győri látogatásán beszélt arról, hogy Győr bezzegváros, jól működik, sokat fejlődött, igaz, nem felejtette el hozzátenni, hogy a kormány segítségével 230 milliárd forintnyi befektetés valósulhatott meg a településen. 

Borkai a 2014-es önkormányzati választáson rendkívül sima győzelmet aratott, a szavazatok 61,02 százalékát szerezte meg, míg az MSZP–Együtt jelöltje 13,63, a Jobbiké 10,77, a DK-é 9,74 százalékot szerzett. Borkai legerősebb ellenfele most a DK–Momentum–MSZP–LMP támogatta Glázer Tímea. (A Jobbik kedd reggel lépett ki.)

Borítókép: Borkai Zsolt polgármester multimédiás úszó szökõkútra kivetített alakja Gyõrben a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál lévõ földnyelv végében MTI Fotó: Krizsán Csaba

Rovatok