Index Vakbarát Hírportál

Jász-Nagykun-Szolnok: az ellenzék megszorongatta Szolnok polgármesterét

2019. október 14., hétfő 00:08

A megyeszékhelyen ismét Szalay Ferenc nyert. A Fidesz–KDNP jelöltje 1998 és 2002 között vezette a várost, illetve 2006-tól minden önkormányzati választást ő nyert meg. Kihívója ezúttal az ellenzék közös jelöltje, Radócz Zoltán volt, de volt két további jelölt, Kalmár Dávid (Munkáspárt) és Boki Zoltán (Mi Hazánk). Szalay és Radócz között végig nagyon szoros volt a verseny, de végül az ellenzéki jelöltnek nem sikerült beérnie a polgármestert. 

Szalaynak a képviselő-testületben ezúttal is kisebbségben kell dolgoznia, ugyanis rajta kívül hét kormánypárti képviselő van, az ellenzékiek száma pedig tíz.  Az ötödik ciklusát kezdő polgármestert állítása szerint nyitott az együttműködés irányába. „Most el fog dőlni, hogy a közgyűlési többséget adó ellenzéki pártok az építés vagy a rombolás mellett teszik le a voksukat” – idézi az MTI. 

A kormánypárti belharcok ezt a megyét is érintették. Kengyelen a 2014-es önkormányzati választáson Nagy Szilárd a Fidesz–KDNP jelöltjeként lett polgármester elsöprő többséggel. Néhány évvel később azonban látványosan megromlott a viszonya a helyi fideszes országgyűlési képviselővel, Boldog Istvánnal, júliusban Boldog pedig Bartus Gábort jelentette be a Fidesz jelöltjeként, Nagy pedig függetlenként indult a posztért, és ugyan este 11-kor még nem volt 100 százalékos a feldolgozottság, de úgy tűnik, ismét neki szavaztak bizalmat. 

A lakosság számának csökkenése miatt itt is csökkent a megyei közgyűlésbe megválasztható képviselők száma. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18 helyett 17 hely maradt, és ezeknek a többségét, szám szerint 11-et továbbra is a Fidesz–KDNP birtokolja. A Jobbik 7 mandátumot kapott, az MSZP, a DK, a Momentum és a Mi Hazánk pedig egyet-egyet.

A megyei szinten a választáson való részvétel 43,17 százalékos volt, ami valamivel kevesebb, mint az országos átlag.

Rovatok