Index Vakbarát Hírportál

Tovább nőtt a Hagibis áldozatainak száma

2019. október 14., hétfő 04:36

Már legalább harmincöt halálos áldozata van a Hagibis tájfunnak Japánban, a hatóságok mintegy húsz ember eltűntként tartanak nyilván - írja az MTI.

A Kyodo hírügynökség hétfői jelentése szerint egy nappal az után, hogy a Hagibis végigsöpört Tokión, illetve a szigetország középső, keleti és északkeleti régióin, még mindig kutatnak az eltűntek után. A hatóságok az önvédelmi haderő 27 ezer tagját küldte a vihar sújtotta térségekbe, köztük Naganóba, ahol ki kell menteni mintegy 360 embert, miután átszakadt egy folyó gátja.

A földművelésügyi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy akár öt méter magas árvíz is kialakulhat a térségben. A gátszakadás miatt a naganói pályaudvaron veszteglő tíz szupergyors vonat, megszámlálhatatlanul sok létesítmény és lakóház került iszapos víz alá.

Összességében több mint 110 ezer rendőr, tűzoltó, a parti őrség és az önvédelmi haderő tagja vesz részt a mentésben és a károk felszámolásában. 

A tájfun szombaton érte el Japán partjait, háztartások százezreit hagyva áram nélkül. Több mint hatmillió embernek tanácsolták, hogy hagyja el otthonát Japán legnagyobb szigetén, Honsún. Tizenöt prefektúrából összesen 56 földcsuszamlásról érkezett hír, 21 gátszakadás történt.

A Hagibis vasárnap hagyta el a japán szigeteket, trópusi viharrá gyengülve folytatta útját az óceán felett Japán északkeleti partjain.

Rovatok