Index Vakbarát Hírportál

Egymás után második este kellett lezárni Ferihegyet drónok miatt

2019. október 15., kedd 21:00

A hétfői eset után kedden este is le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér futópályáit, írja a hvg.hu. Megint drónok miatt kényszerültek erre az üzemeltetők, olvasónk azt írja, 2 drón repült be a repülőtér légterébe.

Idézik a szakmai portált, amely szerint kedden este nyolc óra körül lezárták a budapesti repülőtér egyes futópályáját, negyed kilenc előtt előtt pedig a kettest is illegális dróntevékenység miatt. Az Airportal értesülését a Budapest Airport sajtóosztálya is megerősítette.

Vagyis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér átmenetileg este ismét nem fogad és nem indít járatokat.

A HungaroControl januári közlése szerint egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. 2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében, ami komoly kockázatot jelent.

Rovatok