Index Vakbarát Hírportál

Elhittem, hogy a fasorban sincs. Erre ma ő a polgármester helyettem

2019. október 15., kedd 08:43 | aznap frissítve

A leváltott fideszes polgármestereket és képviselőket azért érhette váratlanul a vereség, mert nem lett érezhetően kevesebb szavazójuk. Sőt, több kerületi fideszes polgármester ezrekkel növelte a szavazói számát 2014-hez képest. Ám az ellenzéki összefogást lebecsülték, és a kutatások sem jelezték jól az ellenzéki előretörés mértékét. Mi lesz a kiesett fideszesekkel?

Leforrázták több kerület fideszeseit a vasárnap esti eredmények. A Fidesz–KDNP jelöltjei a választás előtt közölt mérések alapján ugyanis nem számítottak alapvető átrendeződésre a kerületekben.

Még az utolsó kerületi kutatás is azt mutatta, és én elhittem, hogy az ellenzéki ellenfelem a fasorban sincs. Erre ma ő a polgármester helyettem.

A fideszes polgármester-, illetve képviselőjelöltek nem akartak névvel nyilatkozni, a pártközpontból azt kérték, hogy senki ne értékelje a nyilvánosság előtt külön az eredményeket. Több polgármester azonban a Facebookon már elkezdte a búcsúzkodást.

Bús Balázs arról írt, hogy „a városépítést ha nem is, de a közösségépítést folytatni fogjuk”. Wintermantel Zsolt azt írta: „Mi megfelelő alapot adtunk hozzá, előkészített projekteket, stabil költségvetést adunk át.” Hoffmann Tamás azt írta, mindent megtesz majd azért, hogy „Újbuda a főváros legdinamikusabban fejlődő része maradjon”. Bácskai János pedig egyenesen a győztes Baranyi Krisztinának üzent: „Kívánom, hogy az elkövetkező évei sem teljenek haszontalanul.”

Bővebb értékeléssel tehát egyelőre nyilvánosan senki nem szolgált. Az elemzés el is fog tartani egy ideig, mert nehezen érthető, hogyan lett a tetemes előnyből vereség. A Fidesz ugyanis úgy bukott el tíz kerületet, hogy egyikben sem omlott össze, és az adatsorokból kiderül, hogy szavazatokat sem vesztettek a polgármesterek 2014-hez képest.

Sőt, több kerületben a Fidesz polgármestere érdemben növelni tudta szavazatai számát, mégis kikapott. Érdemes összehasonlítani a 2019-es és 2014-es szavazatok számát annál a tíz polgármesternél, aki ezúttal kikapott:

Fideszes polgármester szavazatai: 2019 (vereség) – 2014 (győzelem)

Látható, hogy messze nincs arról szól, hogy ezek a polgármesterek összeroppantak volna, hogy elfordultak volna tőlük a választók. Több polgármester érdemben tudta növelni a szavazói számát öt év alatt: Bús Balázs és Ughy Attila több mint 3 ezerrel, Hoffmann Tamás ezerrel több szavazatot kapott, mint 2014-ben. Nem mellékesen Tarlós István is 15 ezerrel több szavazatot kapott, mint öt évvel ezelőtt.

De azoknál a kerületvezetőkénél sincs érdemi csökkenés, akik valamivel kevesebb szavazatot kaptak: Nagy Gábor Tamás például 10 szavazattal kapott kevesebbet, mint 2014-ben, most fölényes győzelem helyett ugyanez vereséget jelentett számára. 

Hogy tudott nyerni az ellenzék, ha a Fidesz nem csökkent?

Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat, és több fideszes és ellenzéki budapesti forrásunk is erről beszél, hogy az előrejelzések lebecsülték a teljes összefogás erejét. Egyrészt most kiderült, hogy

a korábban szerteszét szavazó ellenzéki választók minden gond nélkül szavaznak az egyetlen jelöltre,

alig akad olyan választó, aki azt mérlegelné, hogy a közös ellenzéki jelölt DK-s, MSZP-s vagy éppen jobbikos párttagkönyvvel rendelkezik.

Másrészt ennek az ellenzéki összefogásnak a jelek szerint nagy a mozgósító hatása. Vagyis az adatok alapján megmozdultak azok a szavazók, akik korábban nem akartak egyik pártra se szavazni, de most a közös ellenzéki jelöltre már szívesen voksoltak.

Nagyon jó példa erre a II. kerület esete. Láng 18 733 szavazata 2014-ben 52,2 százalékot jelentett. Hat ellenzéki ellenfele volt: MSZP-s, DK-s, jobbikos, LMP-s, Együtt–PM-es és még egy Liberális párti. Ők összesen kaptak 17 155 szavazatot – ebből a legtöbbet a szocialista Horváth Csaba, 8433-at, ami 23,5 százalékos eredményt jelentett.

Ezúttal viszont a hat ellenzéki helyett egyetlen jelölt volt: Őrsi Gergely, aki 21 557 szavazatot kapott, vagyis 4400-zal többet, mint a 2014-es hatok.

És így hiába növekedett Láng szavazóinak száma, Őrsi simán legyőzte ennyi pluszvokssal.

Az összefogás-matekhoz adódott hozzá aztán a Borkai-szexvideó, amely végigsöpört a választókon, és annyi mozgósító ereje biztosan volt, hogy a választókhoz eljutott az önkormányzati választások ténye és időpontja.

Mihez kezdenek a kiesett fideszesek?

A polgármesteri posztot elvesztő fideszesek jellemzően folytathatják a munkát kerületi ellenzéki képviselőként (Nagy Gábor Tamás, Láng Zsolt, Bús Balázs, Hoffmann Tamás), az újpesti Wintermantel Zsolt pedig fővárosi képviselő lehet. De a Fidesz építkezése szempontjából nem mellékes kérdés, mi lesz a kiesett képviselőkkel.

A fővárosban ugyanis most több tucat fideszes képviselő keresi az új munkáját, és hozzájuk tartozó munkatársak, illetve egyes hivatali dolgozók (például jegyzők) jövője is bizonytalan. Van olyan fideszes, aki „kivégzésre” számít a kerületében, vagyis arra, hogy az új polgármester „kisöpör mindenkit a városházából”. Volt olyan, aki szerint az új polgármester nem kezdheti tisztogatással a működését.

A kiesett fideszesektől megkérdeztük, hogy folytatják-e a harcot, és legközelebb újra elindulnak-e a választáson. A kérdést mindannyian korainak tartották, de többen utaltak arra, hogy

kétségesnek tartják, hogy ez az ellenzék hosszú távon képes egységesen dolgozni és építkezni.

Ha pedig ezt a választók is látják, újra eljöhet a most leszavazott fideszes polgármesterek ideje.

Rovatok