Miért nyert Karácsony Gergely? címmel jelent meg Csizmadia Ervin alapos elemzése az Élet és Irodalomban. A Méltányosság Politikaelemző Központot vezető politológus, egyetemi docens (akinek legutóbbi munkáját Orbán Viktor is méltatta idei tusványosi beszédében) sorra vette azokat a tényezőket, amelyek Karácsony győzelméhez vezettek.
Csizmadia szerint a magyar politikában a 2000-es évek eleje óta kialakulóban van az a duális szerkezet (kétpártrendszer), amelyet mostanában kezdett emlegetni a fideszes elit. Az újdonság, hogy 2010-től 2019-ig ez inkább egypártrendszer volt; az önkormányzati választásra azonban koncentrálódott az ellenzéki térfél, amelyben Karácsony „új típusú” vezetőként lépett fel.
A NER történetében azért fordulópont az október 13-i választás, mert kiderült, hogy az ellenzéki oldal is vezethető; nem csak Karácsony lépett fel vezetőként, az ellenzéki szövetséget alkotó pártok is elfogadták ezt a vezetést – véli Csizmadia, aki szerint ebből még nem következik semmi 2022-re vonatkozóan,
de önmagában is fontos lépést tett előre az ellenzék azzal, hogy saját vezethetetlenségének délcegen álló mítoszát lerombolta.
A politológus szerint fontos tényező, hogy míg az ellenzék mondanivalója 2010 és 2018 között az orbánizmus tagadására korlátozódott, most egy folyamatosan dolgozó gépezetként igyekeztek magukat láttatni, ez pedig magasabb polcra helyezte a szereplőket.
A választási kampányban az is megfigyelhető volt, hogy Karácsonyéknak volt egy központi narratívájuk, ezzel szemben a Fidesznek nem, pedig az elemzők évek óta úgy látják, hogy ezeknek a nagy történeteknek jelentős szerepük van Orbánék politikai sikereiben. (A választások után egyébként G. Fodor Gábor is arról beszélt az Indexnek, hogy a Fidesznek nem volt nagy témája ezen a választáson.)
Csizmadia szerint a Fidesz szokásos „folytatjuk” narratívája kevés volt azzal szemben, hogy Karácsonyék éjjel-nappal arról beszéltek: vissza kell venni a fővárost, Budapest a budapestieké. A politológus megjegyzi, hogy ez nem egy nagy történet, de jól eladható. A szlogenből is következik – és fontos eleme volt a sikernek –, hogy az ellenzék vállaltan populista elemekkel dolgozott: a hatalom emberei helyett az emberek hatalmáról beszélt, végig a budapestiek jelöltjeként pozicionálta magát, szembeállítva magát a fideszes elittel.
Merész húzás volt a jelölttől, de ezt felfoghatjuk úgy is, hogy az ellenzéki oldalon kísérletet tettek arra, hogy a liberális demokrácia demokratikus pólusáról kicsit többet és mást mondjanak, mint amennyit a liberálisok mondani szoktak
– írta Csizmadia.
A politológus arra is kitért, hogy a választási győzelemben szerepe lehetett a Borkai-ügynek is, abból a szempontból biztosan, hogy a kampány véghajrájának ez, a Fidesz számára kedvezőtlen történet volt a fókuszban.
Lényegesebb azonban, hogy Csizmadia szerint „2019 őszén a Fidesz nem kelti azt a benyomást, hogy ereje teljében lenne”. Szerinte a kormánypártok nem jól „árazták be” ezt a választ, nem volt világos, hogy ha Karácsony annyira alkalmatlan, akkor miért nem vitázik vele Tarlós István, hogy leiskolázza alkalmasságával. Az pedig a kormánypárt belső töredezettségét mutatja, hogy Orbán a Fidesz kongresszusán a bajtársiasságról beszélt. „Bárhogyan is van (...), a Fidesz épp a lényegét, az erőt nem mutatta a kampányban”, méghozzá azért, mert Karácsonyt erőtlennek tekintették, ez pedig végül rossz helyzetértékelésnek bizonyult.
Mindezen okokon túl a legfontosabb tényező Csizmadia szerint, hogy Karácsony kreatív volt a kampányban, és tanult is a Fidesztől: gépezetszerű ellenzék, budapestiek nevében való fellépés, történetmesélés stb. Csizmadia szerint a kampány legfontosabb tanulsága az volt, hogy Karácsony „olvasta” a kormánypártot, viszonyba állította magát vele, nemcsak elhatárolódott, hanem mutatott valamiféle tiszteletet a sokszoros választási győztes iránt.
Karácsony mert más lenni, mint az eddigi ellenzék, s tanult a kormánypárttól. A tanulóképesség a politikusi lét alapja, természetesen vice versa
– írta Csizmadia.