Index Vakbarát Hírportál

Erzsébetvárosban az ellenzéki átvétel előtt egy emberként állt fel a jegyzői iroda

2019. október 24., csütörtök 16:01

Öt ember állt fel az új erzsébetvárosi polgármester, Niedermüller Péter vezette új önkormányzati hivatalban, méghozzá nem más, mint a hivatal működésében kulcsszerepet játszó jegyző, és a teljes hivatala. Emellett a hvg.hu által megkérdezett DK-s politikus szerint korábban az előző polgármesteri kabinet 8-9 embere is távozott már.

Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester azt nyilatkozta a lapnak „egy emberként állt fel az iroda“. És mivel ők azok a szakjogászok, akik előkészítik a testületi üléseket, kiesésük érzékeny veszteség – vélte a politikus. A régi jegyzői hivatal a kerületi közgyűlés első, alakuló ülésének előkészítésében még részt vesz, de november 30-ával teljes létszámban távoznak.

Felállt emellett a polgármesteri kabinet, ez 8-9 embert jelent, ebben a stábban volt három rendezvényszervező is. Niedermüller szerint a jegyzői jogászokat "ezerrel keressük", pótlásuk nem olyan egyszerű dolog. Mindazonáltal a baloldali összefogás jelöltjeként európai parlamenti képviselőből és II. kerületi képviselőjelöltből erzsébetvárosi polgármesterré avanzsált politikus szerint a helyzet nem olyan drámai, mint Újpesten, ahol valósággal kiürült a városháza, miután több mint 40 ember mondott fel az új polgármester, a momentumos Déri Tibor hivatalba lépése előtt.

Rovatok