Index Vakbarát Hírportál

Mindkét sofőr ittas volt a hat halálos áldozattal járó fegyverneki balesetben

2019. október 30., szerda 19:17 | aznap frissítve

Mindkét jármű sofőrje ittas volt abban a balesetben, amely során májusban két autó frontálisan karambolozott egymással Fegyvernek és Kenderes között, a 4-es főúton, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság egy szerdai sajtótájékoztatón.

A balesetben összesen hat ember vesztette életét: a két „szeszes italtól befolyásolt állapotban vezető” sofőrön kívül egy 17 éves, állapotos lány, egy 13 és egy 17 éves fiú, illetve egy 21 éves férfi halt meg. Az áldozatok közül öten nem használták a biztonsági övüket.

Police.hu híre szerint egy 42 éves hajdúszoboszlói férfi Kenderesről Fegyvernek felé tartott, amikor egy több járműből álló konvojt előzve frontálisan összeütközött a másik autóval. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a büntetőeljárást szeptemberben az elkövető halála miatt megszüntette.

A rendőrség közleménye szerint a sajtótájékoztató célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az ittas vezetés következményire. „A balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve vesznek részt a közlekedésben. Ezen ügy is azt mutatja, hogy a tragédia az emberi felelőtlenség és a többszöri KRESZ-szabályszegések miatt következett be” – írják.

Rovatok