Index Vakbarát Hírportál

5,8 milliárd forinttal tartoznak a bliccelők a MÁV-nak

2019. október 31., csütörtök 13:06

2019 szeptemberében  a MÁV-START követeléseinek összértéke 300 ezer kiszabott bírság alapján 5,8 milliárd forint, amiből a menetdíj több mint 586 millió forintot, a pótdíj és egyéb költségek több mint 5,2 milliárd forint összeget tesznek ki. A MÁV-START a rendelkezésre álló összes polgári jogi eszközt – ideértve különösen a fizetési meghagyásos eljárást, a polgári peres eljárást és a végrehajtási eljárás megindítását – felhasznál a nem fizető utasokkal szembeni igényérvényesítés során - közölték. 

Tartozásukat mihamarabb rendezéséhez a bliccelők kérhetik a vasúttársaság segítségét is: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat. Egyre több bliccelő rendezi a kiszabott bírságot, mert míg 2017-ben 63 millió forint folyt be a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot - írják. 

2014-2018 között 93 ezer utassal szemben 288 ezer esetben léptek fel jegy nélküli utazás vagy egyéb vasúti szabályszegés okán a MÁV-START munkatársai. Közülük 18 500 utas rendelkezik 4 vagy több bírsággal. A felszámított bírságok értéke ezen időszakban közel 2,9 milliárd forint volt, ami nagyságrendileg 540 millió forint összegben menetdíjból, és 2,3 milliárd forint értékben pótdíjból tevődik össze. Ebből 2018 végéig 331 millió forintot sikerült behajtani.

Rovatok