Index Vakbarát Hírportál

Kecskeméti szocio: mozgássérült hajléktalant ütöttek meg kétezer forintért

2019. október 31., csütörtök 08:51

Minősített rablás miatt vádat emeltek egy 64 éves kecskeméti férfi ellen, aki 2017 decemberében ököllel megütött és kirabolt egy tolószékes kecskeméti hajléktalant - közölte a Kecskeméti Járási Ügyészség. 

A Kecskeméten szintén hajléktalanként élő vádlott 2017. december 22-én délután egy trafik előtt az utcán készpénzt követelt egy mozgássérült, tolószékben ülő hajlétktalantól, de az nem adott neki.

A vádlott hogy megszerezze a sértett pénzét egyszer ököllel állcsúcson ütötte a tolószékes sértettet, majd belenyúlt a sértett kabátjának jobb belső zsebébe, és kivett onnan 2000 forintot. A sértett emiatt a tolókocsiból kiesett, és a fejét beütötte a falba.

A mozgáskorlátozott férfi csak korlátozottan tudott védekezni, az arcán nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. A rendőrök később a rablással szerzett pénzt a vádlottól lefoglalták, így a kár megtérült.

Az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottat tette miatt 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. Az ügyész végrehajtandó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kérte, hogy ne legyen feltételes szabadságra bocsátható.

Rovatok