Index Vakbarát Hírportál

Várhatóan 2021-ben adják teljesen a Pannon Parkot

2019. november 2., szombat 13:41

Várhatóan 2021-ben veheti birtokba a nagyközönség a Fővárosi Állat- és Növénykert új területein készülő 5 hektáros Pannon Parkot - közölte az intézmény az MTI-vel.

Jövő tavasszal az építészeti, gépészeti munkák zöme elkészül, az üzempróbát követően a növények betelepítését is megkezdhetik, az állatok beköltöztetése pedig 2021-ben következik. A Pannon Park központi építménye, a Biodóm 1,7 hektárnyi területet foglal el, és a tervek szerint 2021-ben adják át. Az építkezés már előrehaladott állapotban van, a Biodóm fényáteresztő tetejének acél tartószerkezete már elkészült és az átlátszó ETFE fóliapárnák jó része is a helyére került.

A Pannon Park fővállalkozói építéskivitelezése a Market Építő Zrt. megvalósításában, a Paulinyi & Partners tervei alapján várhatóan 2020 tavaszán fejeződik be, de ezután mintegy egy évet kell számolni a beruházás második ütemének egyéb nagyléptékű munkáira: a több tízezer négyzetméternyi felületdíszletezésre, a több ezer köbméter termőföld és a tízezernél is több növény betelepítésére, a bemutatóhelyek állatokkal való benépesítésére, a medencék üzempróbájára, a környezet rendezésére.

A létesítményről itt írtunk részletesebben. 

Rovatok