Index Vakbarát Hírportál

Soha ne rántsa be a kéziféket, ha nyulat lát!

2019. november 2., szombat 14:03

"Jákfa felé haladt tempósan egy Renault személyautó, amikor az autó elé nyúl szaladt. A sofőr behúzta a kéziféket, aminek látványos, de korántsem váratlan eredménye lett" - kezdi a 112press.hu egy balesetről szóló beszámolóját.

Rábapaty és Jákfa között történt a baleset, sárvári tűzoltóegység érkezett a helyszínre, hogy a felborult autót a kerekeire állítsák és megszüntessék az útakadályt. Ezt azonban nem kezdték meg rögtön, mert a sérült sofőr a helyszínen akart maradni, nem akart a mentőkkel elmenni, ezért az orvosnak kellett kimondania, hogy maradhat-e, írják.

A baleset - ha valóban úgy történt, ahogy az utas elmondta - nem hétköznapi. A Renault "laza tempóban" tartott Jákfa felé, az utas egy esti rendezvényre igyekezett, dolgozni. Rábapaty után egy nyúl szaladt az útra, a sofőr pedig a kikerülés egy alternatív változatával kísérletezett, berántotta a kéziféket.

- áll a beszámolóban. A kézifék berántása után az autó sodródni kezdett, először balra, aztán jobbra, majd az árok fogta meg az autó orrát. Az autó felemelkedett a lendülettől, a tetejét egy oszlop fogta meg, majd végül a tetején állt meg. "Rábapaty szélén ezzel egy időben elment az áramszolgáltatás, az összefüggéseket nem nehéz meglátni" - írják.

Az autóban többen is utaztak. A sofőr hátramászott, a hátsó ablakot kirúgta, ott másztak ki az autóból.

A mentőorvosra várakozás közben érdekes párbeszéd ütötte meg a fülünket. Az utas és egy rendőr beszélgetett nyugodt hangon, ám némi rejtett feszültség kiérződött a rendőr hangjából. A két fél korábbról már ismerte egymást, a fiatal férfi ugyanis már többször menekült a rendőrök elől autóval, volt, amikor sikeresen.

- áll a beszámolóban. Az utas is megerősítette, hogy kézifékes nyúlkerülést akarta sofőr, aminek látjuk az eredményét, hozzátette, ha ő vezet, akkor sikerült volna.

"A fiatalok úgy tűnik nem csak a vezetéshez állnak hozzá lazán, a jármű papírjai is ezt a könnyű életfelfogást hirdetik. A jármű saját készítésű adásvételi papírján ugyanis információnk szerint a vevő írt alá a tanúk helyett is, mert tanúk nem voltak. De legalább a saját nevét írta" - írják.

Rovatok