Index Vakbarát Hírportál

19 embertől összesen 133 millió forintot csalt ki egy üzletkötő

2019. november 5., kedd 09:13

Egy budapesti székhelyű, kozmetikai és étrendkiegészítő termékek forgalmazásával foglalkozó cég gyémántfokozatú üzletkötője volt az a csalásért már korábban felfüggesztettre ítélt 34 éves nő, aki 2014-2016-ig 19 magánszemélytől összesen 133 122 000 forintot csalt ki befektetés ígéretével, ám abból nemhogy befektetés nem lett, hanem a visszafizetett 1,6 millió forinton túli összeget mind elköltötte, írja Magyarország Ügyészsége.

A közlemény szerint a nőt gyémántfokú üzletkötőként a cég termékeinek értékesítésével bízták meg, ám ő ezzel visszaélve azt javasolta a sértetteknek, hogy rendeljenek különböző termékcsomagokat az Egyesült Államokból, amit vámkezelnek majd Magyarországon, majd ő ezeket Lengyelországban egy biztos vevőkörben magasabb áron értékesíti – jelentős nyereséggel. Bizonyos megrendelés esetén ingyen bónuszcsomagot is ígért, amit szintén továbbértékesített volna. Csakhogy a 34 éves nőnek a céggel fennálló szerződés alapján ehhez nem volt joga, a megrendelést pedig nem is adta le.

A nő ellen a Miskolci Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, nagyobb kárt okozó család és hamis magánokirat-felhasználás miatt emelt vádat. A 34 éves nőt korábban már felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték szintén csalás miatt, jelenleg próbaidejét tölti.

Rovatok