Index Vakbarát Hírportál

Két bérrollert szedtek ki a Dunából

2019. november 5., kedd 08:06 | aznap frissítve

Nem sokat segít az elektromos bérrollerek amortizációjának megelőzésében, ha a Dunába kerülnek: márpedig mágneshorgászok bejelentés alapján két Lime-ot szedtek ki Budapesten a vízből. A harmadik a Városligeti-tóban tűnt el, azt végül nem találták meg, írja a Bors. Nem ez volt az első eset, hogy ilyen történt.

Alapvetően mágnessel horgászunk, de a rollereket ez nem vette ki, így szükségünk volt egy háromágú vasmacskára is, hogy ki tudjuk emelni a járműveket – nyilatkozta a lapnak Kovács Tamás Gábor mágneshorgász.

A bérrollereket húsz méter magasról, a hídról húzták ki a vízből, közben a hajóforgalmat is figyelni kellett. A Lime-ok helyzetét a cég is ismerte, hiszen a rollerek jeladóval rendelkeznek. Mint írják, az egyik már hetek óta a Dunában hevert. 

A Világgazdaság keddi száma eközben azt írja, noha a Lime-ot sokan kritizálják a városszerte széthagyott bérrollerei miatt, a cég mégsem akar dokkolókat létesíteni. Szerintük ugyanis a dokkoló nélküli rendszer javítja a felhasználók életminőségét, valamint a fix parkolás miatt eshetne a népszerűség, hiszen épp a kényelem az, ami miatt sokan ezt a közlekedési formát választják. 

Rovatok