Index Vakbarát Hírportál

Lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt

2019. november 6., szerda 10:17 | aznap frissítve

A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt, Győr polgármestere. A politikus ezt a győriekhez írt szerdai nyílt levelében jelentette be, amelyet eljuttatott az MTI-hez is. A korábbi tornász olimpikon Facebook-oldala szerdán elérhetetlenné vált.

Heuréka!

– felelte a hírre Gulyás Gergely, a Fidesz Miniszterelnökséget vezető minisztere a Karácsony Gergely főpolgármesterrel közös szerda délelőtti sajtótájékoztatón, amikor egy újságíró megkérdezte tőle, mit szól Borkai lemondásához.

A Győrplusz.hu oldalán elolvasható Borkai Zsolt nyílt levelének teljes szövege, amelynek ezek a legfontosabb állításai:

Egy nappal az alakuló ülés után

Pénteken fog lemondani a szexvideós botrány után megválasztott győri polgármester, de előtte csütörtökön a győri közgyűlés alakuló ülésén – legalábbis hétfői hírek szerint – részt vesz még. Ezen jelentik majd be az újonnan megalakult győri frakciókat is, elvileg a polgármester ünnepélyes eskütétele is ekkor zajlik.

Az önkormányzati törvény 69. §-a értelmében a polgármesterek a tisztségükről a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozattal mondhatnak le, amelyet az alpolgármesternek vagy a képviselő-testület által kijelölt képviselőnek adhatnak át. A törvény szerint a lemondás nem vonható vissza, és az írásbeli nyilatkozatot a képviselő-testület következő ülésén ismertetni kell. Feltehetően ezért várja meg az alakuló ülést Borkai Zsolt.

Időközi választás lesz Győrben

Az Országos Választási Iroda honlapján található információk szerint időközi választást kell kiírni, amikor a polgármester megbízatása megszűnik, tehát például ha lemond. A helyi választási bizottság a mandátum megüresedésétől számított 120 napon belülre, vasárnapra tűzheti ki a választást.

A helyi önkormányzati választást a szabályok értelmében úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen, tehát ez azt jelenti, hogy 

A január közepe és március eleje közé eső vasárnapok valamelyikén lesz a győri időközi választás.

Borkai Zsoltra október 13-án a győri szavazók 44,3 százaléka voksolt, a polgármestersége pedig dupla újraszámolás után vált jogerőssé. Az exfideszes polgármester múlt hét kedden, amikor a győri képviselők hivatalosan megkapták a megbízóleveleiket, nem volt jelen. Saját megbízólevelét csak csütörtökön vette át. Akkor még nem említette lemondását, azt mondta:

Azt tudom ígérni a győrieknek, hogy az elkövetkezendő időszakban is az elmúlt időszakhoz hasonló intenzitással igyekszem közreműködni és fejleszteni a várost a képviselő-testülettel. Találkozunk az alakuló értekezleten, mely időpontjáról jövő héten adok számot.

Hogy jutottunk idáig?

  1. 2019. október elején Az ördög ügyvédje című blogon olyan képek és videók jelentek meg Borkai Zsoltról, amelyeken Győr fideszes polgármestere egy jachton rendezett szexpartin vesz részt barátaival, üzlettársaival. A blog szerzője korrupcióval is megvádolta a polgármestert, de bizonyítékokat nem közölt.
  2. Borkai azzal védekezett, hogy az önkormányzati kampány finisében ezzel akarják lejáratni.
  3. A blog ismét ráirányította a figyelmet arra a hét évvel korábbi ügyre, amelyben Borkai Zsolt barátja, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd olcsón megszerezte azokat a földeket, amelyeket később az Audi megvett. Rákosfalvy amúgy a hajós szexelésen is részt vett.
  4. A földekből nem a város profitált, hanem Borkai barátai. Egyéb ügyek is gyanúsak lehetnek: Rákosfalvy szerencsejáték-koncessziókat kapott, Borkai fia havi egymilliós fizetést kap egy bevételt nem termelő cégből, Borkai lánya egy jól menő vendéglőhöz jutott, és a jachton vendégeskedő örömlányok közül kettő vállalkozása is 3 millió forintos uniós támogatásban részesült.
  5. A Borkait és üzlettársait érintő ügyekben több feljelentést született.
  6. A rendőrség nyomoz.
  7. Két nappal az önkormányzati választások előtt, egy héttel a Borkai-botrány kirobbanása után, a kampányhajrá célegyenesébe fordulva szokatlan bizonytalanság lett úrrá a Fidesz egyébként olajozottan és fegyelmezetten működő gépezetében. A győri polgármester ügyét a kormánypárt láthatóan se kiköpni, se lenyelni nem volt képes.
  8. A botrány ellenére 2019. október 13-án Borkai Zsoltot ismét megválasztották polgármesternek. 644 szavazat különbséggel győzte le az ellenzéki összefogás jelöltjét, a DK-s Glázer Tímeát.
  9. A választás után Borkai bejelentette, hogy kilép a Fideszből, de független polgármesterként szeretné vezetni a várost az elkövetkező öt évben.
  10. A Fideszen belül sokan őt okolták a fővárosban és más településeken is elszenvedett választási vereségért.
  11. 2019. október 24-én a Magyar Torna Szövetség visszahívta a Magyar Olimpiai Bizottságból Borkai Zsolt volt MOB-elnököt.
  12. 2019. november 6-án Borkai Zsolt bejelentette, hogy november 8-án lemond polgármesteri tisztségéről.

Itt található az Index összes cikke a Borkai-botránnyal kapcsolatban.

(Borítókép:   Borkai Zsolt október 15-i sajtótájékoztatóján Győrben, ahol bejelentette, hogy kilép a Fideszből, és független polgármesterként tevékenykedik a következő öt évben. - fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok