Index Vakbarát Hírportál

Törölték a cégeit Pécs új gazdasági bizottsági elnökének

2019. november 7., csütörtök 15:10

Kényszertörléssel szüntettek meg három olyan gazdasági társaságot is 2016 végén, amelyben Nyőgéri Lajos, MSZP-s pécsi városházi képviselő  volt cégvezető, illetve a tulajdonos vagy résztulajdonos is, írja a Szabad Pécs.

Ebből adódóan a lap szerint az üzleti életben nem lehet sem cégvezető, sem vezető tisztségviselő a következő két évben Nyőgéri Lajos, illetve nem lehetett már az elmúlt majdnem három évben sem, mert el volt tiltva ettől három volt cégének a kényszertörlése miatt. 

Nyőgéri Lajos a lapnak elmondta, hogy valóban az ő volt cégeiről van szó, sajnos valóban hibáztak. Ő maga is, volt cégtulajdonos-cégvezetőként, és egy, a konkrét mulasztásért nagyban felelős másik személy is, akiben mindaddig feltétlenül megbízott. Messzemenően vállalta a céges mulasztásból fakadó összes következményt, minden olyan dolgot rendezett, amit emiatt kellett, a mulasztás miatt kár nem ért senkit. Hozzátette: ez a céges ügy a képviselői munkájával semmilyen összefüggésben nincsen, jogilag sem érinti, a cégvezetéstől tiltották el, nem a képviselőségtől, ezért nem mond le. 

Rovatok