Index Vakbarát Hírportál

Tíz településen tartanak megismételt választást vasárnap

2019. november 10., vasárnap 07:42

Tíz településen tartanak vasárnap megismételt önkormányzati választást reggel 6 és este 7 óra között - írja az MTI. A megismételt szavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az október 13-ai választásokon.

A szavazás tíz település mintegy 30 ezer választópolgárát érinti, őket a helyi választási irodák a helyben szokásos módon tájékoztatták arról, hogy meg kell ismételni a négy héttel ezelőtti szavazást.

A következő helyeken és indokokkal tartanak megismételt választást:

A megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek indulhatnak, akik négy hete, kivéve természetesen azokat, akik időközben visszaléptek, mert őket "lehúzzák" a szavazólapokról. A megismételt szavazások választási névjegyzékében ugyanazok szerepelnek, akik az október 13-aiban, kiegészülve azokkal, akik november 10-éig váltak nagykorúvá.

Nem szerepelnek azonban a szavazóköri névjegyzékben azok, akik időközben a megismételtetett szavazás napja után létesítenek lakcímet a szavazókörben, illetve akik időközben elvesztették választójogukat. Szavazni reggel 6 és este 7 óra között lehet, ugyanazokban a szavazókörökben, a személyazonosság és a lakcím igazolása után.

Öt évvel ezelőtt 11 településen kellett a szavazást megismételni, 2010-ben 18, 2006-ban pedig 13 településen.

Rovatok