Rácz Kálmán munkaidejének húsz százalékát jótékonyságra fordítja, hétfőnként adománybicikliket újít fel rászorulóknak. Az elmúlt három évben több mint ötszáz kerékpárt juttatott el nehéz anyagi helyzetben lévő nagycsaládosoknak, egyetemistáknak és gyermekotthonoknak. Az adományozásnak azonban vannak árnyoldalai is, hamar megtalálták a tisztességtelen szándékú emberek, akik csak egy ingyen biciklit akarnak, a kerékpárszerelést pedig továbbra is magányos farkasként űzi, mert nem talált magának megfelelő segítőtársat. Az Abcúg cikke.
Rácz Kálmán adománybicikliket javít, hogy azokat rászorulóknak adhassa tovább. A most negyvenéves kerékpárszerelővel a RideKálmán bringaboltocska előtt találkozunk Budapesten, a Kazinczy utcában. Az ajtón egy tábla emlékeztet arra, hogy az egyébként fizetős szervíz minden hétfőn szünetel, mert a tulaj ezt a napot – tehát a munkaidejének húsz százalékát –, jótékonyságra fordítja. Mi az 514. bicikli átadásának lehetünk szemtanúi, érkezésünkkor egy egyetemista lány viszi el egy próbakörre az új biciklijét. A 18 éves lány mindkét szülője rokkantnyugdíjas, a tanulás mellett pedig babysitterként dolgozik. Nagy segítséget jelent neki a kerékpár, amivel egy BKK bérlet árát tudja majd megspórolni.
A végén adtam neki egy kis lakatot, amin nagyon meghatódott, láttam a szemében, hogy emiatt az apróság miatt is mennyire hálás volt. Sokan kérdezik tőlem, hogy honnan tudom, hogy ki az, aki érdemes arra, hogy adománybiciklit kapjon. Aki rászoruló, és szeretne valahogy kilábalni a bajból, az bármilyen apróságot is kap, hihetetlenül hálás és alázatos lesz. Egyszer basztak át, azok viszont azt hitték, ők az atyaúristenek, miközben éjjel-nappal az ingyen elvihető rovatot nézik, és rárabolnak az összes lehetőségre
– mondja Rácz Kálmán.
A Gyuláról származó férfi már kisgyerekként is bicikliket próbált szerelgetni, punk kamaszként pedig az iskola mellett egy kerékpárboltban takarította őket. Tizenkilenc évesen stoppal jött fel Budapestre, az egyik középiskolai tanára vette fel a kocsijával, aki megerősítette abban, hogy jól teszi, hogy a fővárosba költözik. Rácz Kálmán azért költözött Budapestre, hogy felkészüljön az érettségire, azonban két hónap múlva duplájára emelték a tandíjat, amit a nagymamája már nem tudott finanszírozni.
Később biciklis futárnak állt, ahol kapcsolatba került a városi bicajozással, majd pedig különböző kerékpárszervizekben dolgozott. Budapesten ismerkedett össze a Budapest Bike Maffia (BBM) tagjaival is, kezdetben a biciklis szervezet jótékonysági rendezvényeire járt kenyeret kenegetni a rászorulóknak, amire hamar ráunt, és inkább a Bike Maffiások bringáját kezdte el szerelgetni a rendezvényeken.
Úgy gondoltam, hogy azzal segíthetek a legjobban, ha a saját szaktudásomat adom. Gyönyörűen tudok kenyeret kenni, de azért bicikliszerelésben jobb vagyok
– jegyzi meg Rácz Kálmán.
Az adománybiciklik szervizelése is az egyesülettel közös projektként indult a Szimpla melletti szervízben. Idővel különváltak az útjaik, most pedig már teljesen egyedül viszi a boltot.
A romkocsma melletti szervizbe egy nyaktörően meredek lépcső vezet. A pincében egy páraelszívó vív szélmalomharcot a vizesedéssel, a berendezések zöme pedig lomtalanításból származik. A több helyiségből álló pincerendszer pedig teli van adománybicklikkel, a túlzsúfolt üzlet mégis egy varázsbolt hangulatát adja vissza, ahol bicikliláncokból fabrikált órák díszítik a falat, illetve felnik és lánckerekek lógnak a lámpákról.
Kevés olyan szerelővel találkozni, aki a szakmai tudását a közjó szolgálatába állítja. Rácz Kálmán az elmúlt három év alatt egy kisebb közösséget alakított ki maga körül, akiknek a segítségével a biciklik eljutnak a boltba, majd pedig a rászorulókhoz. “Azt vettem észre, hogy az emberek nagyon szeretnek segíteni, azonban vannak, akik önállóak, és vannak, akik kevésbé. Egyedül nem kezdtem volna egy ilyen projektbe, azonban sokan beálltak mögém.” Mi leginkább arra vagyunk kiváncsiak, hogyan sikerült berobbantania az adománybicikli projektet, és milyen buktatói vannak, ha egy magánszemély adományozásra adja a fejét. (Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogyan használják néhányan lomtalanításnak az adományozást. )
Kellett egy nap, hogy el tudjam különíteni az adományozás idejét a pénzkereséstől. Kezdetben nehéz volt, amikor bejöttek a rászorulók, de közben a vevők is sorban álltak. Az elején a Szimplával kötött együttműködésnek köszönhetően tudtam megcsinálni a hétfőt, most már talán anélkül is menne. Néha olyan sok bicikli van, hogy örülök, ha valaki érte jön, mert akkor beférek a saját boltomba, borzalmas nagy rendetlenség van itt hátul, mert folyamatosan érkeznek be az adományok, és nincs időm szortírozni
– vezet minket körbe a szerelő.
Kezdetben kapott nagyon mocskos bicikliket is, majd megkérte az adományozókat, hogy tisztítsák le, mielőtt behozzák őket. A helyhiány miatt azt is kiemeli, hogy aki adni szeretne, az mindig hívja fel előre telefonon, hogy van-e épp elég kapacitása tárolni a biciklit.
Az általa adományozott biciklik körülbelül harmincezer forintot érnek. Az egyik legdrágább felajánlást egy ausztrál házaspárnak köszönheti, akik Párizsból tekertek Budapestre két összecsukható biciklivel, aminek darabja 300 ezer forint körül mozgott. “Senkihez nem mentem oda, hogy adományozzon, de négy-öt nagykereskedés megkeresett engem. Ezt a harminc gyerekülést egy nagykertől kaptam, ahol lomtalanítás volt. Elég sok vadonatúj cuccot kapok, néha megkérdezik, hogy mire van szükségem, olyan is volt, hogy adtak ezer darab bowdent.”
Nem akartam segítséget kérni, azt gondoltam, hogy ha a média közvetít arról, hogy mit csinálok, valakinek csak megfordul a fejében, hogy vajon egyedül szerelem-e a bicikliket. Aztán mégis kiírtam, hogy jó lenne a segítség, olyanok jelentkezését kértem, akik értenek a biciklikhez. Persze, hogy azok jelentkeztek, akiket nekem kellett betanítani, volt, aki tudott belső gumit cserélni, de kiderült, hogy csak a saját biciklijén
– jegyzi meg Rácz Kálmán.
Eddig két önkéntes fordult meg nála, aki értett is a bicikliszereléshez, ők két-három alkalommal jártak nála. A legtöbb jelentkező lány, közülük voltak, akik nem értettek a javításhoz, de idővel kisebb munkafázisokat meg tudtak tanulni. Ez a fajta önkéntesség azért nem éri meg neki, mivel a folyamatos kérdezgetések nélkül, egyedül körülbelül 30 százalékkal több biciklit javít meg. S
zerinte fontos, hogy előre közölje valaki, hogy mihez ért, volt egy lány, aki szeretett takarítani, fél nap alatt olyan rendet rakott, hogy a tulajdonos “libabőrös lett”. Úgy véli, nyomatékosítani kell mindenkiben, hogy amikor önkénteskedni megy, akkor nem egy ingyenes tanfolyamra megy el. Az nem segítség, ha be kell tanítania valakit, az igazi segítség az, amikor valaki a tudását az ügy szolgálatába állítja. Azt viszont elismeri, hogy az is nehezíti a helyzetet, hogy hétfőn kellene bejönni, ami ugyebár munkanap.
Egy állandó segítője van, aki az egyik legnehezebb feladatban működik közre, mégpedig megtalálni a biciklik megfelelő helyét. A biciklik 90 százaléka ma már gyermekotthonokba kerül, 10 százalék pedig magánemberekhez. Többször megpróbálkozott azzal, hogy gyermekotthonban élő gyerekeket tanítson bicikliszerelésre, a nevelőtanárokat kérte meg arra, hogy küldjenek érdeklődő fiatalokat hozzá. “Mivel a szerelés kezd hiányszakmává válni, és elég könnyen meg lehet szerezni az alapvető tudást, azt gondoltam, hogy az állami gondozott srácok majd ugrani fognak az ötletemre, hogy ingyen tanítok nekik egy szakmát, de tévedtem.”
A biciklik körülbelül tíz százaléka magánemberekhez kerül, azonban nem csak a legnyomorúságosabb helyzetűekre kell gondolni, hanem például többgyerekes családokra, – akik nem engedhetik meg maguknak a biciklit –, volt, hogy civilszervezetben dolgozóknak adományozott, akik szintén nincsenek agyonfizetve.
Mindig előre kérek egy sztorit, hogy miért szorul rá az adományra, ha eljön, és a szemembe mondja még egyszer hihetően a történetét, akkor odaadom a biciklit. Ha valaki bekamuz egy ilyen sztorit, és engem átver, akkor megérdemli a színészi alakításáért a biciklit
– mondja el Rácz Kálmán.
Kriszta szintén adománybicikliért érkezik Zuglóból, ahol férjével és két kisgyermekével egy önkormányzati lakásban laknak. A Tükörkép Műhelyben, – ami egy szociális szépségszalon –, hallott arról, hogy lehetőség van adománybiciklit kapni. Ő a családsegítőtől kért igazolást, amivel bizonyítani tudta a rászorultságát.
Elég nehéz az anyagi helyzetünk, a férjem sofőrködik, és úgy vagyunk vele, inkább a gyerekeknek legyen meg mindenük, mint nekünk. Bérletet nem tudok venni, de ezzel a biciklivel könnyebb lesz az életünk, a bicikliülésbe majd a kisebbiket be tudom ültetni, így gyorsabban el tudok jutni helyekre, mint babakocsival. A gyereknek van biciklije, jó lenne, ha mindenkinek lenne, akkor el tudnánk menni kirándulni, amit még soha nem csináltunk
– mondja Kriszta.
Rácz Kálmán a biciklik szállítására létrehozott egy Facebook-csoportot, amit viszont könnyen megtalálnak a tisztességtelen szándékú emberek is.“Egyszer rám írt egy csajszi Csepelről, nagyon aranyos volt, mondta, hogy kellene neki egy bicikli, amivel a gyereket szállítja, és munkába tud járni. Jött és vitt egyet. Majd megjelent a barátnője is, aztán pedig jött két srác. A bili ott borult ki, hogy felajánlották, hogy elmennek egy bicikliért, és behozzák a boltba. Elmentek, csak éppen a bringák nem jutottak el hozzám, ők pedig nem reagáltak semmilyen megkeresésemre. Végül felcsengettem hozzájuk, de csak az egyiket tudták kihozni, a másik már nem volt meg. Azóta sokkal jobban hallgatok a megérzéseimre. Ez a srác úgy kezdte, hogy lejött, és rádobta az ingét az egyik kiállítási tárgyra. Azóta annyit változtam, hogy ha valaki tiszteletlenül viselkedik, akkor abban a pillanatban megkérem, hogy menjen ki innen. Vagy ha valaki csak annyira veszi a fáradságot, és csak annyit ír, hogy jó napot az ingyen bicikliért jöttem, az nálam egyből kuka” – számol be a tulajdonos.
Sikerült elérnie, hogy nem csak bicikliket, hanem pénzt is küldenek az adományozók, “mindent az átláthatóságnak köszönhetek”. Belenézve az “álomállamkasszába” a honlapján, láthatjuk, hogy 2018-ban kétmillió forint körüli összeg folyt be. Volt olyan magánszemély, aki százezer forintot küldött, meg is kérdezte, hogy nem írta-e el kettő nullával. Folyamatosan érkezik be pénz a saját márkás biciklik eladásából is, több mint hetven biciklit épített már, az összeszerelési díját berakja a kasszába. “Azért is neveztem el a kasszát álomállamkasszának, mert szerintem ilyen egyszerűen és átláthatóan kellene működnie egy normális államkasszának.”
A bicikliszerelő a beszélgetés végén megjegyzi, hogy van egy “gyógyíthatatlan betegsége”, alig dob ki valamit, mindent felhasznál valamire. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy több kerékpárnak általában ez az utolsó esélye, mielőtt a szemétben végeznék, azokból pedig, amiket nem tud felújítani egy kerítést tervez a telke körül. Az egyik legnagyobb álma, hogy a “jó levegőn”, a Budapest melletti telkén egy műhelyt építhessen, ahová télen elvonulhat dolgozni.
Persze mindez egy nagyon jó reklám, nem hiszem, hogy van olyan biciklibolt, aminek milliós nézettségű videója van, de látják az emberek, hogy évek óta ugyanolyan lendülettel csinálom ezt, úgy érzem, egyre jobban tisztelik a kezdeményezést, és látják, hogy ez nem egy reklámfogás.
(Borítókép: Magócsi Márton / Abcúg)