Index Vakbarát Hírportál

Két jobbikos politikus is végrehajtást indított a Pesti Srácok ellen

2019. november 12., kedd 09:53

Nem hajlandó sérelemdíjat fizetni a pestisracok.hu a Jobbik két képviselőjének sem.

Gyöngyösi Mártonnak és Z. Kárpát Dánielnek sem, ezért az érintettek a múlt héten végrehajtást indítottak a magukat sajtóterméknek nevező oldal ellen. A "srácoknak" 600-600 ezer forintot kellett volna fizetniük a képviselőknek, ugyanis még a 2018-as országgyűlési kampányban azt hazudták róluk, hogy több száz milliós luxusvillákban laknak

– közölte a Jobbik.

Beszámoltunk róla, hogy hogy végrehajtást helyezett kilátásba Juhász Péter, mert noha a bíróság jogerősen ötmillió forintra kötelezte a Pesti Srácok nevű portált, mert a lap valótlanságokat írt az Együtt nevű párt egykori politikusáról, ám a sajtótermék ennek ellenére sem fizette ki neki a sérelemdíjat. Bár egy korábbi ügyvédi felszólításra Juhászék azt a választ kapták, hogy november 10-ig fizetni fognak neki, ez nem történt meg.

A volt politikus végrehajtást helyezett kilátásba a Pesti Srácok ellen, mire a lap gyorsan elutalta az összeget, olvasható Juhász  Facebook-bejegyzésében . Azonban ennek ellenére Juhász nem áll el a végrehajtástól, ugyanis szerinte a bíróság arra is kötelezte a kormányszimpatizáns újságot, hogy helyreigazítást tegyen ki.

A Pesti Srácokon hétfőn este megjelent a helyreigazítás zanzásított szövege is, "Közlemény" címszó alatt. Juhász Péter az Indexnek azt mondta, hogy "kicsit fáj, hogy most 12 napig ellenőriznem kell a Pesti Srácokon, hogy kint maradt-e a szöveg." 

(Borítókép: Gyöngyösi Márton. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok