Index Vakbarát Hírportál

Sérült gyerekek pelenkáján nyerészkedett volna egy igazgató Debrecenben

2019. november 15., péntek 10:18

Vesztegetés gyanújába keveredett egy debreceni szociális intézet igazgatója, az ügyben a rendőrség nyomoz - írja a Magyar Hang. 

A lap birtokába került egy felvétel, amelyen Ferencziné Kun Beáta, a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ (DSZSZK) vezetője kér készpénzre egy pelenkabeszállítótól azért cserébe, hogy az elmúlt nyolc évhez hasonlóan továbbra is a Tézsémed szállíthassa a a DSZSZK-nak a pelenkánkat. A DSZSZK egy súlyos értelmi fogyatékosokat és halmozottan sérült gyermekeket ellátó intézmény,  a Magyar Hang információi szerint

az ellátottak pelenkázására járó állami támogatást sápolta volna meg Ferencziné.

A DSZSZK vezetője a lap kérdésére nem tagadta, hogy ő hallható a felvételen. Ferencziné azt állította, azért akart készpénzt kapni a beszállítótól a szerződésért cserébe, hogy ebből adjon plusz juttatásokat az általa vezetett intézmény dolgozóinak. 

A beszállító saját hasznából 1,1 millió forintnyit tudott felajánlani, ugyanakkor arra is figyelmeztette  Ferenczinét, hogy az állami támogatás visszaosztása melyik törvény alapján tilos. A Magyar Hanghoz eljutott felvételen az hallható: az igazgató és a pelenkaszállító végül abban állapodott meg, hogy a megígért összeget egy év elteltével fogják kifizetni készpénzben. 

A lapot az ügyészség arról tájékoztatta, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a DSZSZK-t érintően vesztegetés elfogadása miatt. Az ügyben már meghallgattak tanúkat, de még nincs gyanúsított.

Rovatok