Index Vakbarát Hírportál

A kormány nem támogatja a dugódíj bevezetését

2019. november 20., szerda 16:35 | aznap frissítve

A kormány eddig sem támogatta, ezután sem támogatja a Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését

– ez áll a Miniszterelnökség közleményében, amelyet az MTI tett közzé.

A kormány álláspontja szerint amennyiben Karácsony ragaszkodik a dugódíj bevezetéséhez, „azt elsőként a Fővárosi Közgyűlésben, majd annak állásfoglalása után a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában és az Országgyűlésben érdemes megvitatni” – írják.

Ezzel a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes tegnapi kijelentéseire reagáltak. Dorosz Dávid azt mondta az RTL Híradónak, hogy 

bevezetik a dugódíjat, és öt éven belül korlátozhatják a dízelautók behajtását a budapesti belvárosba, szerintük ezekkel az intézkedésekkel radikálisan javítani lehet a főváros levegőminőségén.

A dugódíjra egyébként már 2015-ben pontos fővárosi elképzelések voltak, akkor Tarlós István főpolgármester jelentette be, hogy a kerületek kétlépcsős javaslatot tettek a fővárosnak a bevezetésére.

Az akkori terv arról szólt, hogy az első lépcsőben lesz egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára a tervek szerint 5000 forint lett volna évente. Második lépcsőben pedig kialakítottak volna egy szűkebben vett 2. belvárosi zónát, külön díjjal. Ennek határát nem határozták meg, de Tarlós akkor úgy nyilatkozott, hogy inkább a városmagot védené.

A dugódíj bevezetése miatt sokáig azért volt elkötelezett a főváros, mert a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt, erről még Demszky Gábor idejében döntöttek. Jelenleg ugyanakkor

törvény tiltja, hogy önkormányzat (személyautók esetében) díjat szedjen a közút használatáért,

ezt csak az állam teheti meg.

Rovatok