Index Vakbarát Hírportál

Minisztériumi cég élére kerül a Semmelweis Egyetem kancellárja

2019. november 28., csütörtök 19:59 | aznap frissítve

Távozik posztjáról és új megbízatást kap Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja. Szász Károly a jövőben új, fontos vezetői megbízatást lát el az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM) - közölte a tárca.

Az új megbízatást egyelőre nem részletezte a tárca. Információink szerint Szász Károly egy minisztérium által alapított cég vezetője lesz. 

Szász Károly 2014. november 15-től töltötte be a Semmelweis Egyetem kancellári tisztségét, november 30-i hatállyal távozik posztjáról. "Az elmúlt öt év alatt nyújtott kiemelkedő teljesítménye hozzájárult az egyetem pozíciójának megerősödéséhez, versenyképességének növekedéséhez" - írta az ITM.

A közgazdász, bankár korábban kétszer is vezette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét. Az első Orbán-kormány idején 2000-2004 között állt a szervezet élén. A Medgyessy-kormány idején még mandátuma lejárta előtt jogellenesen elmozdították, miután egyre többször összeütközésbe került az szociálliberális kormányzattal. 2010-ben ismét ő lett a szervezet vezetője egészen a PSZÁF MNB-be való beolvasztásáig. 2003-ban a Kulcsár Attila nevéhez kötődő brókerbotrány kirobbanásakor Szász Károlyt a nyílt utcán súlyosan bántalmazták.

Rovatok